Cserna-Szabó András

Az "író" nem foglalkozás, inkább létállapot. Az író akkor is dolgozik, sőt akkor dolgozik igazán, amikor látszólag civil. Mindig író, mindig figyel (egy speciális szögből néz), és várja - akár egy éhes kutya a csontot - , hogy az élet dobjon neki egy sztorit, egy szót, egy mondatot, vagy éppen csak egy mozdulatot, amit majd leírhat.

Van az írásnak egy megtanulható része - ez szinte biztos. De az is biztos, hogy tehetség nélkül senkiből nem lehet egyetlen iskolában sem írót faragni. De ha van tehetség és van szorgalom, akkor lehet tanácsokkal, véleményekkel egyengetni egy ifjú író útját.

A modern kor legmeghatározóbb emberi létélménye: az unalom. Addig csak az arisztokrácia és néhány jobb módú nő unatkozhatott. Az őskori ember, a középkori paraszt vagy az újkori proletár nem ismerte az unalmat, dolgozott a saját és a családja létfenntartásáért, aztán este eldőlt, mint a zsák, és már aludt is pirkadatig. Nem kellett neki se altató, se keresztrejtvény. De immár kinyílt az út a széles polgárság előtt az unalom felé.

Aki még soha nem látott hajnali ötkor bordélyt, az elképzelni sem tudja, miféle unalom felé halad bolygónk.

Az embernek nincs hatalma a saját élete felett, nem szabad akaratunk irányítja létünket, nem vagyunk döntéshelyzetben, az életünk csak úgy megtörténik velünk, s mire észbe kapunk, már el is telt. Erre a végtelen unalomra azóta a kapitalizmus legkomolyabb iparágai épültek: szórakoztatóipar, tömegkommunikáció, vendéglátóipar, szexipar, turizmus, kábítószer-kereskedelem és még sorolhatnám. Ők az unaloműzők. Az unaloműzés több száz éve a legjobb üzlet.

Ha mi, úgynevezett modern emberek nem unatkoznánk, akkor nem kellene tévé, Facebook, alkohol, shoppingolás, Hollywood, bulvársajtó, gasztronómia, hobbi, kötés-horgolás, horgászat, barkácsolás, bélyeggyűjtés, nyaralás... vagyis nem kellene a létfelejtés. Ami a világon a legnagyobb biznisz.

Mai életünkben egyértelműen az unalom a legfontosabb tényező. Valójában ettől félünk a legjobban, nem a betegségtől, nem a magánytól, nem a fájdalomtól, nem a haláltól, nem a pokoltól.

Komoly író csakis unalmas lehet. Aki nem unalmas: nem komoly! Aki nem unalmas, azt könnyen az "unaloműzők" közé sorolhatják. Pedig az irodalom maga is éppen a demokratikus unalomnak köszönhette, hogy néhány szépelgő gazdag játékszeréből tömeges iparcikké vált.

Igazából csak egyetlenegyszer szeretik az embert életében, aztán kiűzetünk a gyermekkorból, úgynevezett felnőttek leszünk, ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy soha többé nem leszünk valaki számára a legfontosabb lény.

Felnőttnek lenni még azt is jelenti, hogy folyton-folyvást fel kell tennünk magunknak a kérdést: Ki vagyok én?

Miért kell két- meg háromórás filmeket csinálni, amikor bő negyedórában el lehet mesélni mindent? Vagyis a semmit. Jó, persze, azt értem, hogy három óra alatt több pattogatott kukoricát és kólát fogyaszt a néző, mint 16 perc alatt.

Úgy éreztem, ki tudnék gyalogolni a világból. Úgy éreztem, hogy a világnak van egy konkrét vége, ahol befejeződik, csak odáig kell elsétálni, és utána már a világon kívül leszek, ahol elmúlik a homály, és kisüt a nap. Csak a tábláig kell elmenni: VILÁG, piros vonallal áthúzva. Lehet, van ott egy határőrbódé, a vámos elkéri az útleveledet, belepecsétel, és mehetsz Isten hírével, kifelé a világból.

A késés a másik ember megvárakoztatása, semmibe vétele, végső soron a megalázása.

Az irodalom nagyrészt magánügy, akár a hit.

Pár év után már sokkal többet jelent a párkapcsolatban a kiszámítható barátság, mint a változó külső.