Cserna-Szabó András

Az a baj, hogy mi magyarok a mennyet országnak képzeljük el. Pedig az dehogy az. (...) Nincsen annak se határa, se fővárosa, se zászlaja, se pénzneme, s aki ottan lakik, az nem kap személyi igazolványt sem.

A halál vendéglátóipari szempontból csak kávészünet. Az Együttérzés fúvószenekar rágyújt egy szomorú nótára, s már hozzák is az újabb kört.

Az arany (...) a desztillált kárhozat, a bukás, a vég. Csalóka fény csillogása a poshadt tavon, mosolygó arc mögött gyilkos fogak.

Nem vagyunk pótolhatatlanok. És mi következik ebből? Hogy a halál nem tud ám itt valami eszeveszetten nagy pusztítást végezni. Mert mindig van másik, tudod, ahogy a bohóc mondja a cirkuszban. Ha a fater meghal, itt vagyok én. Ha én is meghalok, akkor is lesz olyan a világban, amilyen én vagyok. Érted? Mindig lesz másik, aki miután mi meghaltunk, a helyünkre áll. Ez is azt bizonyítja, hogy az élet erősebb a halálnál. Sőt, a cserepadja is sokkal jobb. Ha pedig az élet erősebb a halálnál, most jön a konklúzió, akkor az élőknek nincs miért félniük.

Aki szambázik, az nem ér rá a halállal törődni. (...) Foglald el magad, végső esetben a munka is megteszi... Aki ugyanis csinál valamit, elfoglalja magát, annak nincs ideje a halállal foglalkozni.

Nem úgy félek ám én a haláltól, hogy akkor én most remegek, meg izzadok, hogy halál, meg ilyenek. Hanem, hogy nem tudom, hogy mi lesz. Próbáltam már belegondolni is, hogy mi lesz, de mindig csak a sötétségig jutottam. Nem tudtam tovább képzelni. És ettől olyan rossz lett, hogy nem igaz. Mert tudom, hogy nem fáj, de ha nem fáj, akkor meg mi?

A regények tanulsága szerint igazi szerelem csak kétféleképp végződhet. Mindkettő rettenetes. Házasság vagy halál. Talán még az utóbbi elviselhetőbb.

Hát, ha a világnak vége van, az se baj. Jön másik világ! Napra nap, évre év. Világra világ.

A félelem sárga félhold, kiflivégeivel szúr.

Tűrni kell, tűrni, tűrni, valahogy majdcsak lesz, olyan még soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna, meg aztán egyszer mindennek vége van, mert egyszer mindennek vége kell legyen, olyan nincs, hogy valaminek sosincs vége.

Önök is megdöglenek, meg én is. (...) Nem a szabadságért, mint Petőfi, nem a szerelemért, mint Rómeó. Csak úgy. Meghalunk és kész. Senki nem fog túl sokat foglalkozni vele. Jön a villamos vagy a tüdőgyuszi. Mindez nem értelmetlenebb, mint az élet. Semmivel sem kegyetlenebb. Élet és halál ugyanaz a mocskos, aljas tróger.

Önöknek teljesen igazuk van. Nem azért olvasnak, hogy valami nyikhaj leszemetezze Önöket. Arra ott van a feleségük, férjük, gyerekük, kutyájuk. Maguk történetet akarnak. Hogy történjen végre valami. Legalább a novellában, ha már Önökkel nem.

Mind utasok vagyunk, s földi utunk alatt más­ra se vágyunk, mint hogy valaki (mint egy nyílt sebet) ellásson bennünket.

Mégis nagy dolog a világvége, ha csak egyszer van a történelem folyamán.