Cserna-Szabó András

Az ember az, aki ott ácsorog a metafizikai szakadék előtt, s reménytelen, unalmas, eltakart szemű, hazug, szószátyár és félelemmel teli toporgását létnek hívja. (...) És azt is tudja, ő ezt a szakadékot átugrani képtelen, hát sóvárog, fecseg, unatkozik, hazudik, szerelembe vagy munkába menekül, szóval toporog.

A Jóisten a piszkosszürke hétfői létben néha azért tesz engedményeket, ad vasárnapi naplementéket, ad hagymát és paprikát, badacsonyi kotyogó pintes üvegeket, ha van elég türelmesség bennünk, hogy meglássuk a csodát.

Az igazi könyv nem a könyvespolcon lakik, hanem a párna alatt, az éjjeliszekrényen, az ágy mellett a padlón, a kocsi kesztyűtartójában, a télikabát zsebében, a strandtáska mélyén naptejek és jégkrémpapírok tőszomszédságában vagy éppen (urambocsá') a vécéablakban.

A hatalom csakis az erőtlenek játékszere.

Az élet ott kezdődik, amikor nem tudod, mi lesz.

Mondd meg, melyik könyvet tartod éppen a latrinán, s megmondom, hogy vagy.

Mindannyian a halhatatlanság kapujára lövünk tizenegyeseket, és néha több száz év is eltelik, mire a labda eldönti, a gólvonalon belül vagy kívül határozza-e meg önmagát.

A nyugati férfi meg van győződve, kemény, erős agya fogságban tarthatja folyton nyílni-szökni vágyó lelkét; hiszi, hogy az ésszerűség bezárhatja az illogikus szívet, és kötözött sonkaként a spájzban tarthatja, hogy kanyarítson belőle egy falatot, ha kedve szottyan, s ideje engedi.

Az a legelviselhetetlenebb, hogy még az elviselhetetlent is el kell viselni.

A remény elég hamar elkorhad, utána többnyire csak az összeszorított fogú rutin marad. Valami gyávaságból és megszokásból gyúrt galacsin, amit szinte öntudatlanul morzsolunk az ujjaink között.

A szerelem bizony nem fog megijedni egy kis ordibálástól meg ajtón-ablakon való kihajítástól. Mert a szerelem nem dülöngélő-danolászó-pohártörő vendég, akit csak úgy fitty-fütty el lehet távolítani a lélek csehójából. Mert a szerelem egy szőke énekesnő, akinek joga, engedélye van a daloláshoz, és a tulajdonos parancsára őt (...) nem lehet kihajítani.

Nincs okosabb lény, mint a bolond, mert az élet normál állapota az őrület és a szerelem szenvedélye.

És a szerelem, ez a szemfényvesztő elbódulása a szívnek, melyen nincs hatalma az okosságnak? Oh, az érzés még létezik, s célszemély is akad.

A legjobb, ha minél korábban szembesül az ember reménytelen állapotával, s így fel tudja magát vértezni cinizmussal - a világ és önmaga ellen. Nem hiszem ugyan, hogy a cinizmus mindentől megvédő, acélkemény pajzs lenne - de a semminél azért több.