Cserna-Szabó András

Én, ha csak tíz percre belügyminiszter leszek egyszer, rögtön betiltom a házasságot, elképesztő károkat csinál, emberi életeket tesz tönkre, csak roncsokat hagy maga után.

Azon gondolkoztam, hová lesz a szerelem. Mert az oké, hogy elmúlik... de hová lesz? Az egyik pillanatban még kéz a kézben vásároltok a Tescóban, a másik nap meg már a köszönésedet se fogadja. Hová lesz a szerelem? De tényleg. Összegyűjtik egy nagy szelektívhulladék-gyűjtőben? Műanyag, papír, üveg, szerelem?

Minden kapcsolatban van elnyomott és elnyomó. A forradalom a szakítás.

Ne csináljunk úgy, mintha az életben lennének úgynevezett lényeges dolgok! (...) Nem foglalkozom én semmivel, én csak úgy tengek-lengek a világban. Minek elkötelezni magamat bármi mellett? Család, karrier, művészet, munka vagy bármi egyéb mellett? Mennyi az élet? Néhány hét, esetleg néhány hónap? Mire belekezdenék valamibe, már túl is vagyok a léten.

Az igazság az, hogy fogalmunk sincs, mi volt velünk az élet előtt, és mi lesz az élet után. Honnan jöttünk? Passz. Hová megyünk? Passz. Miért vagyunk itt? Passz, öregem! Mi a jó? Passz. Mi a szép? Passz. Mi a helyes? Passz. Mi az igaz? Passz. Van-e Isten? Passz. És még sorolhatnám, világunk semmi egyéb, mint passz, passz, passz.

A boldogság és a gyönyör csak időleges, mert az akarat soha nem kielégíthető, és mindig többre vágyik.

A nőstény, aki a kezedből eszik, a fejedből is fog!

Gyűlölöm a turistákat, a világ legvisszataszítóbb állatfajának tartom őket, mindent lelegelnek, amire ráírják: "látványosság". Kártékony idióták, akikkel elhitették, hogy ha híres épületek és műalkotások előtt leszelfizik magukat, és a fotókat kipakolják a fészbukra, akkor megszűnnek söpredéknek lenni.

Az öregedés nem lassú folyamat. Egyik nap még fiatalok vagyunk, s a másikon pedig már vének. Igen, pillanat az egész, és megöregedünk. Szinte varázsütésre. Mindannyian titkon abban bízunk, hogy mi kivételek leszünk, az egyedüli kivételek, minket majd elkerül a halál, és örökké élünk. Aztán egy nap már nem hiszünk ebben többé. Ekkor lettünk öregek.

A remény mesterkedései, akárcsak az ész érvei, tehetetlennek bizonyulnak a halál kínzó tudatával szemben.

A világegyetem rángógörcsöktől sújtott mértan!

A világ vétett a semmi ellen, mikor beadta derekát az életnek.

A társadalom rendjét egyformán hiábavaló elfogadnunk vagy elutasítanunk: akár jobbra, akár rosszabbra fordul, kénytelenek vagyunk ugyanazzal a kétségbeesett konformizmussal elviselni a változásait, mint amellyel a születést, a szerelmet, az éghajlatot és a halált is elviseljük.

Nevetséges a végtelenhez viszonyítva bármilyen cselekvés.

A létezés nemcsak értelmetlen, de kegyetlen is.