Idézetek az irodalomról
Szememnek Ady nyitott új mezőt, Babits tanított ízére a dalnak, És Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak Ezt-azt kívánó kordivat előtt.
Versben bujdosó haramia vagy, fohászból, gondból, rádszabott sorsból hirhedett erdőt meg iszalagos bozótot teremtesz magad köré.
Játszunk szavainkkal és életünkkel, mert, jaj, csak az vagyunk, aminek látszunk.
Fényképe áll az asztalán. Ki volt neki Ady? Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene? Arany szava?... Rippl színe? Bartók vad szelleme? "Az nem lehet, hogy annyi szív..." Maradj nyugodt. Lehet.
A szatíra olyan tükör, amelyben a szemlélők általában mindenkinek az arcát felfedezik, kivéve a saját magukét.
S csak írtam, írtam az éteri csöndbe'. Megírtam a jót és a kínt, Majd tűrtem, hogy a hajnal összegyűrje A végtelen papírt.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem, A tollra dőlve, mint botra a fáradt Vándor, ki havas pusztákon megyen. Mi haszna? A sok téveteg barázdán Hová jutottam? És ki jött velem? Szelíd dalom lenézi a garázdán Káromkodó és nyers dalú jelen.
A túlzott beszéd közepes érzelmeket takargat, mintha a lélek teljessége olykor nem a legüresebb metafórákban áradna széjjel, mert hisz soha senki se képes pontos mértéket adni vágyainak, éppúgy nem, mint eszméinek vagy mint fájdalmainak, mivel az emberi beszéd csak afféle repedt üst, amelyből jó, ha medvetáncoltató melódiákat tudunk kicsalni, amikor a csillagokat szeretnénk velük megríkatni.
Az elbeszélés a telepátia egyik formája. Tintajeleket pötyögtetve egy üres lapra képes elküldeni az olvasónak legbensőbb gondolatait és érzéseit. Varázslatos eljárás, mégis oly mindennapi, hogy senki sem áll meg csodálkozni rajta. Elolvasni egy mondatot annyi mint megérteni, mintha csak az ujját görbítené, itt sem férkőzik közéjük semmi.
A tett első, a szó második; s éppen úgy: az ember, a hazafi elöl áll, s csak azután jő az író.
Ha vonalazott papírt tesznek eléd - másra írj.
Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Mindenben nyugodalmat kerestem, de csak egy sarokban, könyvvel a kezemben találtam rá.
Az író tud írni. A nagy író tud nem írni, amikor nem tud írni.
A világot romantizálni kell. Így találjuk meg ismét az eredeti értelmét. Ha a közönségesnek magasabb értelmet, a megszokottnak titokzatos külsőt, az ismertnek az ismeretlen méltóságát, a végesnek a végtelen látszatát kölcsönzöm, romantizálom azt.
Facebook
Pinterest