Thomas Mann
1875. június 6. — 1955. augusztus 12. Nobel-díjas német író
Minél mélyebben fürkészünk, minél messzebbre hatolunk és tapogatózunk a múlt alvilágába, az emberiségnek, történetének, művelődésének kezdeti alapjai tökéletesen megmérhetetlennek bizonyulnak, s mérőónunk elől, bármily kalandos távolságokba gombolyítjuk alá zsinegét, mindig újra és tovább húzódnak vissza a feneketlenségbe.
Semmi sincs magától és előzmény nélkül mint önmaga oka, hanem minden származik és visszafelé mutat, mindig mélyebbre, le az ősalapokhoz, a múlt kútjának fenekére és feneketlenségére.
Mégis, mennyivel jobb (...), ha az ember bizalmat ébreszt az emberekben, mint hogyha szenvedélyt támaszt bennük! Mennyivel jobb, ha az ember "jónak" találják, mint hogyha "szépnek"!
Vallásnak és etikának csak annyiban van köze egymáshoz, hogy az utóbbi az előbbi bomlásterméke.
Az a képesség, hogy bizonyos dolgokról hallani se akarjunk, ez a bölcsességhez igen közel álló, helyesebben a bölcsesség egy részét alkotó képesség, sajna, kiveszett az emberiségből, és az ordenáré kotnyelesség a haladás nevet vette föl.
A versnek nem szabad túlságosan jónak lennie, hogy jó dal kerekedjék belőle. A muzsika sokkal jobban jár, ha az a feladata, hogy középszerű szöveget aranyozzon be.
A művész mind megértő, márpedig az életben a legfontosabb a megértés; talán a festőművészek vidámsága is ezen alapszik, tudniillik a megértésnek van komoly és van vidám fajtája, és még senki sem döntötte el, hogy igazából melyik az előbbrevaló. A legmegfelelőbb talán mégis a harmadikfajta: a nyugodt megértés.
A legfinomabbak, legbüszkébbek, kik soha mocskos szót ajkukra nem vettek, kényszer hatása alatt a legeslegfertelmesebbeket fogják kiáltozni.
Az ötlet tehát, amolyan három-négy taktusnyi valami, ugyebár, nem több. Minden egyéb csak kitartás, türelem, kidolgozás kérdése.
Azt hiszed, valaha is létrejött élvezetes mű anélkül, hogy alkotója a gonosztevő és a tébolyult életébe belekóstolt volna?
Aki a kísértővel cimborál, mindig ellenlábasa mások érzelmeinek, s mindig abban a kísértésben van, hogy nevessen, ha amazok sírnak, és sírjon, ha nevetnek.
Gyakran megesik, hogy az élet kapva kap olyasmin, ami halál vagy betegség útján jön létre, és ettől váratlan távlatokba, magasságokba lendül.
Az idő a legjobb, az igazi adományunk, s annak mércéje a homokóra: oly igen finom a szűk nyaka, melyen át a veres homok pereg, oly hajszálvékony a pergése, hogy jó ideig szemre egyáltalában nem fogy a homok a felső üregéből, csak a legvégén, akkor igen, akkor úgy rémlik, igen gyorsan múlik, s úgy rémlik, gyorsan múlt el az egész.
A bolond sem reszket a maga agyrémétől, sőt inkább jól érzi magát annak társaságában, és zavar meg remegés nélkül társalkodik véle.
Nincs ifjú hév, mely oly vad tűzzel lángol, Mint a józan, mikor kirúg a hámból.