Thomas Mann

A szerelemben adódnak félreértések, mondhatni, sehol sem olyan gyakoriak a félreértések, mint ezen a téren.

Kilenc esztendő lesújtó tapasztalatai megtanítottak kételkedni abban, hogy a Világ tiszta és töretlen akarattal küzd a Rossz ellen. Ha úgy tetszik, emigráns-pszichózisnak lehet ezt nevezni, sőt akár hitetlenségnek is. Hanem először is nyilván különbség van a Jóba vetett hit és a Jónak e Földön való győzelmébe vetett hit között, főleg ha a Jó nem is igen tudja, mit akar, a Rossz viszont nagyon is pontosan tudja.

Nem tehetek róla, olyan a világfelfogásom, hogy az életet inkább a derűs és szeretetre méltó, mint a csúf és brutális oldaláról nézem.

Vannak emberek, akikkel élni nem könnyű, de akikről lemondani lehetetlenség.

Az idő becses ajándék, azért kaptuk, hogy okosabbak, jobbak, érettebbek és tökéletesebbek legyünk általa. Az idő maga a béke, míg a háború az idő durva elutasítása, az időből való kitörés valamiféle esztelen türelmetlenség következtében.

Csodás dolog áldozatot hozni, de keserves áldozatnak lenni.

Egy szakasz, hosszú szakasz az elválás. A viszontlátás: rövid fejezet, töredék csupán.

Legyen szókimondó és goromba az, akinek teljesen igaza van!

Diplomácia nélkül a művészet sem boldogul.

Az embereknek csak akkor teszünk kedvére, ha azt daloljuk nekik, amit szívesen hallanak, könnyen és kényelmesen felfognak, akkor azután alkalmilag valami nehezet, súlyosat, kevésbé tetszetőset is közbecsempészhetünk.

Élni és megöregedni, az csak az igazi, ott van a dolog nyitja. Minden hősiesség a kitartásban rejlik, abban, hogy élni akarunk, nem pedig meghalni, és nagyság csak az öregségnél van. Egy fiatal lehet lángész, de nagy nem lehet. Nagyság csak az öregkor hatalmánál, tartós súlyánál és szelleménél lehetséges. Hatalom és szellem, ez az öregkor és nagyság.

Úgy vélem, Isten nem azért teremtett bennünket, nem azért adta nekünk az életet, hogy lemondjunk róla, és engedjük teljesen föloldódni egy másik életben, legyen bár az a legdrágább és legmagasztosabb. Éljük a magunk életét - nem önző módon, és nem úgy, hogy másokat csak ahhoz való eszköznek tekintünk, de nem is önzetlenül, hanem önállóan és saját meggondolásunkból eredően, a mások és magunk iránti kötelességeink okos egyeztetésével.

Időre szükség van. Az idő kegyelem, hősiesség nélküli és jóságos, ha tiszteljük és serényen kitöltjük; csöndben gondoskodik, magával hozza a démoni közbelépést.

Az emlékezésben élni az öregkor és az elvégzett napi munka utáni pihenés dolga. A fiatalságot ezzel kezdeni kész halál.

Úgy vélem, nem rosszmájú, pesszimista, hanem az élet barátja az, aki az élet jelenségeiből leszűri a jót és örvendetest, anélkül, hogy szemet hunyna a fonákja előtt, ahol sok durva csomó meredezhet, és sok józan szál fityeghet.