Thomas Mann

Hol nem győzöl okkal, vágj bátran közbe bottal.

Az élet legérdekesebb jelenségei valószínűleg mindig kettős arcúak, múltba és jövőbe tekintenek, progresszívek és regresszívek is egyben. Osztoznak az egész élet kétértelműségében.

A szabadság mindig hajlamos rá, hogy dialektikusan az ellenkezőjébe csapjon át.

Testileg daliás emberek, akik egyéb tekintetben háttérbe szorítva, nem eléggé méltányolva érzik magukat, gyakran a faji öntudatban keresnek kielégülést.

Az ösztön nem féli a legszellemibb büszkeséget sem, (...) még a legfölényesebb, legtartózkodóbb lény is kedélytelen megfizetni adóját a természetnek, s így az ember csak azt remélheti, hogy ez az emberivé, azaz állativá való alázkodás Isten akarata szerint a lehető legkíméletesebb, legszebb, lelkileg legemelkedettebb formában történjék szerelmes odaadás, tisztító érzés köntösébe burkolva.

Semmit sem jelent hitet tenni az életet objektiváló és felmagasztosító eszmék mellett, ha ennek semminemű hatása sincs egyéni életünk alakulására, hanem csupán ünnepélyes alkalmakra szól.

Vitatkozni mindig csak elalvás előtt volna szabad, a reánk váró álom biztos fedezékében. Nincs annál kínosabb, mint éberen járkálni komoly eszmecsere után!

Hova is jutna a világ, ha az érettségé volna az utolsó szó! Érleletlenségünk révén még sok újdonsággal, még számos forradalommal fogjuk megajándékozni emberiséget!

A Gonosz sokkalta gonoszabb, ha a Jó is létezik, a Jó sokkalta szebb, ha van Gonosz is, sőt talán - ez vitatható - a Gonosz talán nem is volna gonosz, ha nem volna Jó, s a Jó nem volna jó a Gonosz nélkül.

A bűn a szabadság élvezetében áll, mármint a bűnözés lehetőségének élvezetében, ez pedig benne foglaltatik magában a teremtésben.

Ki bort, nőt és nótát nem szeret, Elfecsérli az életet.

Mi a szabadság? Csak az szabad, ami jellegtelen. Ami jellemző, az sohasem szabad, hanem megkötött és determinált, magán viseli eredete bélyegét.

Emberek sűrűjéből való menekülés bonyolítja bele a szökevényt az emberélet sűrűjébe.

Nem a másiknak az érdeklődése a döntő, hanem a magunké, vagyis az, hogy érdeklődést keltsünk, ami csakis akkor történhet, de akkor viszont föltétlenül meg is történik, ha bennünket magunkat alapvetően érdekel valamely tárgy, ha tehát róla beszélünk, akarva, nem akarva másokat is körébe vonunk, mintegy megfertőzzük őket érdeklődésünkkel, tehát eladdig, nem létező, sosem sejtett érdeklődést kreálunk, ami sokkal többet ér, mint hogyha a már meglévőnek kedvében járunk.

Minden bűnnek kútfeje a restség.