Thomas Mann

Abban a pillanatban, mikor az ember azt hiszi, hogy elkészült - kezdődik minden elölről (...) még egyszer, még százszor.

Az élet meghalás, hiába szépítjük. (...) Bűzlik is tőle, mármint az élet. Ha másképp érezzük, elfogultak vagyunk.

Test és szellem antitézisében a test a gonosz, az ördögi princípium, mert a test: természet, a természet pedig, a szellemmel, az értelemmel szembeállítva, ismétlem! ...a természet gonosz, misztikus és gonosz.

Rend és áttekintés az uralom kezdete, az ellenség addig igazán félelmetes, amíg ismeretlen.

Nincs annál fájdalmasabb, mint amikor szervi, állati részünk megakadályoz benne, hogy az értelmet szolgáljuk.

A fiatalság mindenre képes. Nem szokik meg, de gyökeret ereszt.

Mi az ember, s mily könnyen ámítja önnön lelkiismeretét! Milyen jól ért hozzá, hogy még a kötelesség szavából is a szenvedélyre való feljogosítást hallja ki!

Szépen írni (...) már majdnem annyit jelent, mint szépen gondolkozni, és ettől már csak egy lépés a szép cselekedet.

Szó az ember ékessége, csakis a szó teszi emberhez méltóvá az életet.

Csak a szenvedő lehet vezetője, megváltója a szenvedőnek.

Az elnevezés, ha nem is kritikát, de mindig meghatározást jelent, azaz: beillesztést az ismertbe és megszokottba.

Még sohasem láttam teljesen egészséges embert.

A muzsika fölébreszti az időt, bennünket az idő ínyenc élvezésére serkent, általában: ébreszt, serkent... ennyiből erkölcsös. A művészet annyiban erkölcsös, amennyiben serkent.

A zene felbecsülhetetlen, mint végső lelkesítő eszköz, mint felfelé és előre hajtó erő, ha a szellem elő van készítve hatására. De úgy kell lennie, hogy az irodalom megelőzze a zenét. A zene egymaga nem viszi előbbre a világot.

A tehetséges ifjú nem íratlan lap, nem: inkább olyan lap, amelyre láthatatlan vegytintával már minden fel van írva, a helyes csakúgy, mint a téves, és a nevelő dolga, hogy a helyeset minél határozottabban kifejlessze, az érvényesülni próbáló téveset azonban szakszerű behatással egyszer s mindenkorra kitörölje.