Idézetek az irodalomról
Írni azt jelenti, mint feltenni újra és újra ugyanazokat a kérdéseket, filozofálni pedig azt, mint újra és újra más válaszokat adni; a filozófia története a válaszok leltározása.
Annak kifejezése, hogy nincs mit kifejezni, nincs miből kifejezni, nincs erő kifejezni, nincs vágy kifejezni, plusz a kifejezés feltétlen kötelessége.
Minél szebb a könyv, annál kevesebb az eshetőség, hogy eladható. Minden kiváló ember fölébe emelkedhetik a tömegeknek, a sikere tehát egyenes arányban van azzal az idővel, ami alatt műve értékét megismerhetik.
Az örömtől sírtam, a szépség örömétől, a szavak értékének felismerésétől, attól, hogy így lehet mondani valamit, hogy könyvbe lehet zárni és kifejezni a mondhatatlant is.
Most jön a szöveg halála. A szerzőt adják el, aki egy popsztár, érted. Mint Madonna, nem a dalai miatt veszed meg a lemezt, hanem miatta. Ő maga saját legfontosabb terméke. Legyél ütős, legyen benned valami, hogy az emberek konzumálni akarjanak, téged, pont téged, a szövegeden keresztül, mely már nem olyan fontos.
Hogyan írhatnám meg a novellát úgy, ahogy az megtörtént, anélkül, hogy újrateremteném?
A rímfaragók mindig megbuknak, ha prózában akarnak dolgozni. Prózában nincsenek verspótló, henye szavak, ott föltétlenül mondani kell valamit.
A tudományban nincs költészet.
Rangját rejtse bár, ilyen a költő sorsa már: tüstént ráismer s tiszteleg királyának a kikelet.
Nem mintha nem hinnék a kortárs irodalomban, de nem akarom olyan könyvekre fecsérelni a drága időmet, amelyek még nem estek át az idő próbáján.
A mese spirituális felfedező út, és ennél fogva a legéletszerűbb, mivel úgy tárja fel az emberi életet, ahogy lelkünk látja, érzi vagy érleli magában.
Szavakból kötöttem leplemet, s benne eltemetem magam.
Az valóban különös, mondhatni botrányos dolog, hogy a költői képzeletnek szabad mindenféle úri lakásokba hívatlanul belépni; (...) s még nem elég, hogy maga odatolakodik, hanem magával viszi egész olvasóközönségét, (...) s anélkül, hogy a háziúrnak, asszonyságnak köszönne valaki, összejárják a pompás termeket - pedig tán kesztyű sincs minden olvasó kezén -, benézegetnek minden ajtón, kihallgatják a legtitkosabb beszélgetéseket, kritizálnak, jegyzeteket tesznek látottakról és hallottakról! Ez ellen valóban valami dekrétumot kellene hozni.
A könyvek mindig további könyvekről beszélnek, és minden történet egyszer már elmesélt történetet mesél el.
Amerikában van egy állam (...), ahol minden kutyának joga van egyszer büntetlenül megharapni valakit. Azt hiszem, a regényírás is úgy született meg, hogy az íróknak joguk volt egyszer büntetlenül untatni olvasóikat. Amikor aztán látták, hogy a büntetőtörvénykönyv visszaesés esetén sem sújtja őket, rendszeresítették haszontalan üzelmeiket. Van már szabályos iktatóhivataluk, amit irodalomtörténetnek hívnak, vannak cinkostársaik és irigyeik, ezeket meg kritikusoknak hívják, s végül vannak hiszékeny áldozataik, s ezek az olvasók.
Facebook
Pinterest