Paul Georgescu

Az ügyvédek nem feltárni iparkodnak az igazságot, hanem furfangos beszéddel a számukra kedvező irányba fordítani.

Nagy városban, nagy kórházban a kudarcok feledésbe merülnek, ha utólag sikerül, ellensúlyozzák őket; de egy kicsiny, zárt közösségben, ahol mindenki les mindenkit (...), a kudarcok jóvátehetetlenek, az elveszett bizalmat nem lehet visszaszerezni.

Nem tudom, hogy a fájdalom hiánya egyenlő-e a boldogsággal, de a fájdalom minden bizonnyal kizárja.

A történelem egyebet sem tesz, mint igazol bennünket, valamennyiünket külön-külön.

Az élmények változtatnak rajtunk, de a jellemünk szerint nem teremtenek bennünk új tulajdonságokat, csak siettetik a meglevők kialakulását.

Általában az események nem mellettünk, fölöttünk haladnak el, hanem rajtunk át, és átalakítanak bennünket.

A politika (...) nemcsak hipotézis, hanem (...) erőviszony is. A pártok között okvetlenül, de nemcsak ott. A kérdés az, sikerül-e a fiatal, áldozatkész elemeknek érvényesíteniük szempontjaikat az üzleti ügyeikben megfeneklett, elmeszesedett agyú öregekkel szemben, akik visszafelé húzzák a többieket is.

Aki nem próbálkozik semmivel, eleve elfogadja a kudarcot.

Hazafinak lenni (...), annyit jelent, mint teljes komolysággal betölteni hivatásodat, ott, ahol vagy.

Az asszonyok legfőbb gondja mindig találni valamit, amit meg kell vásárolni.

Előfordulnak helyzetek, amikor fékeznünk kell magunkat (...), máskor tűrnünk kell, éhséget, szomjúságot, álmatlanságot, ismét máskor okosabb nézni, figyelni, hallani. De (...) olyan helyzet is van, amikor erőszakosnak kell lennünk. Csak az a fontos, hogy ne tévesszük össze a helyzeteket.

Senki sem mentes a múlttól, még az az ifjú sem, aki egyedül néz szembe a jövőjével, márpedig ez a múlt a szabadság ellenkezője; senki sem indul a semmitől, akkor sem, ha ő maga még semerre sem indult el, ott áll - mondjuk így - az élet küszöbén, de elődeinek természete meghatározza jövőjét, vagyis a szabadságát, anélkül hogy tudna róla.

Az embernek félre kell tennie, halogatnia kell saját létfontosságú gondjait, töprengéseit, mert környezete folytonosan olyan nyüzsgésbe vonszolja bele, amelyhez semmi köze, olyasmi miatt kényszerül magyarázkodni, ami hidegen hagyja, vagy éppenséggel undort kelt benne.

Valahányszor számunkra megoldhatatlan létkérdés elé kerülünk, és a továbbiakban a dilemma nem hagy nyugton, mindent elkövetünk, hogy halogassuk, megkerüljük a szembenézést azzal a megoldással, amellyel eddig nem néztünk szembe.

Semmi sem illetlenebb és bosszantóbb a többiek számára, mint ha valaki olyan környezetben pontos, ahol mindenki a viszonylagosság nyájas és tág értelmezéséhez tartja magát.