Paul Georgescu

A végzet: bizonyos emberi alkat találkozása a történelemmel.

A meg nem értett múlt visszatér.

Az orvosnak talán mindenki másnál inkább a szeme előtt van az emberi léttel együtt járó megrokkanás és nyomorúság mementója, s mindez a nagyon is szemmel látható sebezhetőség fájó keserűségek maradványait ülepíti le a lelkében.

Meztelenül mindannyian egyformák vagyunk, névtelenek és alázatosak.

Az időt nem lehet elmondani, csak az eseményeket.

Jó, ha az embert mindig aggasztják a mások szenvedései, akkor nem kínozza a magáé.

Erkölcstelen dolog átvinni tekintélyünket arról a területről, ahol kiérdemeltük, arra a területre, ahol járatlanok és zöldfülűek vagyunk.

Amikor olyan mélyen belekeveredtünk valakinek az életébe, hogy az ő fenyegetettsége átvirrasztott éjszakáink lidércnyomása lesz - fájdalmas dolog, ha váratlanul és végérvényesen kizárnak bennünket a közelségéből és rokonszenvéből.

A szenvedő ember és orvosa között sajátos, bizonyos tekintetben furcsa viszony alakulhat ki. A kórházi beteg számára az orvos kiváltságos lény, aki annál nagyobb hatalommal rendelkezik, minél nehezebben elviselhető a beteg szenvedése, ő a bizakodás, ő az élet ígérete, komor tekintete a csodatevés tudománya, egyetlen szava reményt nyújt, neki gyónnak meg, bőbeszédűen válaszolva minden kérdésére, előtálalva azt is, amit nem kérdezett, hogy ezzel még ott marasztalják néhány percig, mert ezek a bizakodás percei, amikor a szenvedés is enyhül.

A nagylelkűségnek megvan a maga gőgje: a büszke tudat, hogy másoknak szükségük van ránk - ez némileg igazolja létünket.

A verejték az alacsonyabbrendűség jele.

Ha a vissza nem fordíthatóság dráma, a jóvátehetetlenség tragédia.

A múlt adósságait akkor is ki kell fizetnünk, ha nem mi csináltuk őket, a múlt eltörülhetetlen, a múlt a tudat balszerencséje, de magva is: nincs tudat a múlt jelenléte nélkül.

Megszokjuk a lakásunkat, létünk részének tekintjük, az élet aztán másfelé sodor bennünket, otthonunk pedig idegenné válik; múltunk a mögöttünk maradt reményekből, szokásokból, szenvedésekből áll, amelyek halványulnak, de nem tűnnek el, csak majd velünk együtt.

Ahhoz, hogy meg tudj változtatni valamely valóságot, bele kell illeszkedned, okvetlenül.