Idézetek az irodalomról
Az irodalom továbbra is olyan sávokba merészkedik, ahová mások nem, ez elvileg (azaz, ha észreveszik) a létjogosultsága, a léttel szembeni bátorsága, őszintesége, kérlelhetetlensége, csak épp mostanság e sáv határait nem kultúrrendőrök védik, s a határok nem változnak attól függően, hogy ki van kormányon.
Fegyverek közt hallgatnak a múzsák. Egy izgatott, türelmetlen társadalom nem szereti az oktalan dolgokat. Márpedig az irodalom ilyen, ok nélküli. A türelmetlen társadalom a hasznosat keresi. Az irodalomban is azt keresi, ami hasznos. És hát, aki keres, talál. De az irodalom maga erre nem sandíthat. Az irodalomnak nincsen célja. Az irodalom nem olyan, mint ahogy a tévében látszik. Hogy színes, kicsit szélesvásznú és megnyugtat és fölemel. A központi fűtés és a lottó ötös, az ilyen, megnyugtat és fölemel.
Magyarországon nem azért áll nagy becsben az irodalom, mert ez az irodalom jobb volna, mint másutt, vagy az olvasója érzékenyebb és elszántabb, hanem azért, mert jobban egymásra vannak, voltak szorulva.
Nemcsak a könyveknek, nemcsak az íróknak és olvasóknak, de ennek a közép-európai olvasásnak is megvan a maga sorsa, fata sua-ja. Itt bizonyos szavakra görcs áll a gyomrunkba, s az irodalom természetes módon támaszkodott erre az esztétikai hozadékra, az ökölbe szorult gyomorra.
Az ideális Napló csupán mondatokból áll - tehát fegyelmezettség, gondolkodás és élmény áll mögötte, azaz a sápadtnak tetsző dolgokat is fényessé formáló érzékenység, de nem struktúra. Tehát még nincsen eldöntve, mire lesz jó(!), mire használtatik föl majd a setét jövőben.
Azzal, hogy az ún. modern író az én-be kapaszkodik, úgy érezvén, nem tud másba, veszélyes, meglehet, nem elkerülhető útra lép. Észrevétlen elterpeszkedik az én, úgy lesz fontos, hogy fontoskodó, nem komoly lesz, hanem komolyan kezdi venni magát, hinni kezd ebben a fontosságban, önmagában, mint utolsó menedékben, így sebezhetetlenné válik, és pompőz esztétikai vagy morális prédikációkba kezd.
Nem kell alkalmazkodnom a körülményekhez - de nem is szabad! Író vagyok, a szellem embere. (...) Az én szolgálatom: megőrizni népem legtisztább erkölcsi hagyományait, nem engedni, hogy az igazság szelleme elavuljon. A kezdődő barbárság lármája közt ébren tartani a lelkiismeret sajgó nyugtalanságát. Megóvni egy jobb idő számára az emberiesség megvetett eszméit, a szellem és szabadság tiszteletét. Ezek a nemzet igazi szentségei.
A szépirodalom azért szép, mert nincs benne a rohadás szó.
A vers - az a belső valóság. A vers szabad, szürreális képzetek egymásutánja, amelyet a valóság a költő tudata alatt életre hív. Látási és hallási asszociációk sora. És az olvasónak alá kell vetnie magát ezeknek az asszociációknak (...) akkor érti meg őket.
Az irodalmi ügynök olyan, mint az autógumi: legalább négy kell belőle, hogy eljuthass valahová, és 8000 kilométerenként kell cserélni.
Az olvasónak is vannak jogai. Az író úgy írja meg a könyvét, ahogy neki tetszik. Azt művelhet vele, amit akar. Összezavarhatja a központozást, és annyit bolondozhat a szavak értelmével, amennyit csak akar. De az olvasó is úgy olvashatja a könyvet, ahogy neki tetszik, az író nem akadályozhatja meg ebben.
A költészet az egyetlen emberek által gyakorolt mesterség, amit nem kell és nem lehet sem tanulni, sem megtanulni. Nincs és sosem volt iskolája (legfeljebb a "történetírás", az "irodalomtörténet" kreált számára utólagos "iskolákat"). Ez a tanulatlanság és tanulhatatlanság lehet az emblémája. És ez az, ami (ily módon műveletlen) művelőit - mindenféle távoltartások ellenére - összetartja. Valamint az, hogy mindenütt a világon (a mi általunk ismert világon) mindenütt létezik térben és időben, mindenkor és mindenütt. Valamint az, hogy nem csak tanultsága nincs, hanem eszközei sincsenek. Pontosítva: nem lehet tudni, miképp és hogyan keletkezik.
A költők társadalmilag az üzletemberek osztályába tartoznak. Shakespeare ugyan azt írja a költő szeméről, hogy a szent őrületben cikázik menny és föld, föld és menny között, és ebben a mozgásban nincs hely sem evilági porhüvely, sem hírnév számára, de a gyakorlatban az ember úgy találja, hogy e szem egyik sarka általában a bevétel alakulására kacsint.
Barátaim, ha rövid a papír az ember akkor apró verset ír; higgyétek el, a rövid is elég, meghalok, s úgyis minden töredék.
A költészet a lélek ünnepe. A szabadság végtelenje. Csoda és titok.
Facebook
Pinterest