Vörös István

Egy gyerek is lehet öreg.

Jó butának lenni. A világ nagy részét egyszerűen nem veszem észre. Abban a kevésben viszont jobban kiigazodom, mint te.

Az a kérdés, hogy a tehetséges emberek jobbá teszik-e a világot. Attól függ, miben tehetségesek. Én tehetségnek csak a pozitív tehetségeket nevezem. Van tehetséges színész, de nincs tehetséges gyilkos, van tehetséges zongoraművész, de nincs tehetséges bombázópilóta. Értsék ezt úgy, ahogy mondtam.

Mi az igazság? Az igazságot senki se tudja soha. Mindenki keresi, de nem akarja igazán megtudni.

Itt az igazság kora. És az az igazság, hogy engem egyáltalán nem érdekel az igazság. A másoké meg főleg. Az mind hazugság, aljasság. Az ő igazuk.

Ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint egy ágy, amiből fölkelt a kövér alvó. Részegen feküdt le, jó lesz kiszellőztetni.

A legtisztább verseket is tönkreteheti egy anyák napi ünnepély, amikor fehér zokniban, kisdobos-nyakkendőben kell szavalnia az embernek.

A gyerekekben ott van mindaz, ami a felnőttekben, csak bábállapotban, és a tapasztalataik még nem aktiválják ezeket a dolgokat.

Nagy munkával az emberek jelentős részének sikerül elfojtaniuk eredendő kreativitásukat, mi több, zsenialitásukat.

Az embernek egyedül a tanítványaival nem szégyen dicsekednie.

Az irodalom brutális valóság, bármiféle izmust követ is az írója.

Az ember gyerekként a jövőt éli meg. Pici, túlérzékeny lények, már a ráció alól kiszabadulva. A felnőttkor a múlt. Ami kétszáz éve még jól működött, elrontottuk. A felnőttkor már nem ketyeg. Mint egy leállt falióra. Mint egy hatástalanított pokolgép. Az öregkor a jelen. Némi bölcsesség, sok szenvedés.