Idézetek a vallomásról
Akarsz-e együtt ülni házad küszöbén majd? És arra nem gondolni, hogy meddig is tart? Akarsz-e rám találni, őszbe rohanó üres vonaton? Akarsz-e bennünk hinni, ahogy én akarom?
Kellesz nekem, mint napfény kell a fáknak, Tikkadt virágnak, mint a víz szeme. Úgy, mint a test kell kóbor furcsa láznak, Mint dalra vágyó fülnek kell: zene.
Életem, mit húrjaidon fontál nekem, elkísér, egy kottába írt olthatatlan szenvedély, mert benne él a holnap, minden új remény, amiért élnem kell. Te vagy a hangszerem, Ki minden nappal más dalt dúdol el. S hiszem, ez átsegít majd minden bajon. Van hitem!
Nem érdekel, hogyan és miért jöttél az életembe, csak az volt a fontos, hogy jöttél. Nem emlékszem már, mi mindenben vétkeztem, de arra igen, mit tettem helyesen. Emlékszem rád. Te adtál értelmet az életemnek, te tetted különlegessé.
Az nem lehet akadály, hogy az emberek későn találkoznak, s azt csak úgy gondolja az ember, hogy közöttük áll egy egész élet, a múlt, minden, ami volt és ami van. Nem. Mert én szívemben hordom a múltamat, s ha felnyithatom neked szívemet, akkor egész életemet neked ajándékoztam.
Jó volna csak fogni a kezedet és érezni, hogy mit gondolsz, mit látsz ott, ahova nézel, és ahova én hiába nézek, mert talán úgysem látok semmit.
Szabad hűségben, meggyűrűzetlen rég tartasz már s én rég tartalak. Válassz engem mindig újra, szerelmem, s mindújra téged választalak!
Az emlékezet borostyánkövében nekem ma is az vagy, aki voltál. Noha tudom - tudnom kellene - hogy más lettél, változtál, alakultál. Ahogy változtam én is. Jóllehet, mint szakadt filmen az utolsó kocka, hogy kényszerűen megállt a kép veled rávésődtél belső homlokomra.
Mert ezt teszi velünk a szerelem: repülünk, de könnyen padlót foghatunk. Szárnyak nélkül zuhanunk, mint egy darab szikla, és közben azon gondolkodunk, mi a francért kellett leugranom? De érted ezt is bevállalom, a zuhanást is. Itt csak egyetlen ember van, aki szárnyakat ad nekem, és az te vagy.
Azzal, hogy szeretsz, igazolod a létezésemet; azzal, hogy szeretlek, igazolom mindkettőnk létezését.
Tudod..., te vagy az egyetlen nő a világon, akinek a lelke pontosan olyan szép, mint a teste.
Vannak pillanatok, mikor olyan közel érezlek magamhoz, ugyanakkor olyan távol. (...) Te vagy nekem a szerelem és a szorongás. De úgy veszem a találkozásunkat, mint ajándékot, és amíg tart, minden nap újabb ajándék.
Olyan aranyos vagy, mintha ketten lennél.
Te maximálisan azonos vagy azzal, akinek én gondollak. Ezt olyan biztosan tudom, mint azt, hogy most itt állsz előttem, és ez a te vállad, amit a tenyeremben érzek. Nekem te kellesz. Vagy senki. Azt, hogy jövő egy lánnyal, azt én csak veled tudom elképzelni. Bebizonyosodott. Adtál rá időt. Eleget. Minél több idő múlik el, annál biztosabb vagyok benne...
Egymásra hajló fák alatt léptünk tétován halad s ha kezünk véletlen összeér, a fák lényegtelenné válnak a tétova léptek Rád találnak csak merjük, mit szabad, ami lelkünkből fakad, s mit a szív követel: el nem engedni szép kezed, mert az út és az idő halad s mindjárt valahova érünk ahol az lesz, mit ketten remélünk.
Facebook
Pinterest