Idézetek a vallomásról
Kinn a kertben voltunk, Egymás mellett űltünk, Az úristen tudja, Mi történt körűlünk? Azt sem tudtam, mi van, Ősz-e vagy kikelet? Csak egyet tudtam, hogy Veled vagyok, veled!
Ragyogj reám, boldogságom csillaga! Hogy ne legyen életem bús éjszaka; Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet, Hogy az isten áldja meg a lelkedet.
Jó a jó és jó a szép, jó a csend, az álmodás, de veled lenni alva vagy ébren többet ér, mint bármi más.
Mi van tebenned és bennem mi van, Mi minket úgy vonz és úgy széttaszit? Miért keressük mohón, lázasan Egymás ajkát és egymás kínjait?
Mintha csöndes éjjel Sziporkázó fénnyel, lengő lángsörénnyel Sistergő üstökös tör az égi boltra, Mindent felriasztva, csillagfényt kioltva, Úgy rontasz szívembe, Hódítva s ott egy új világot teremtve! Új vágyak viharát ülteted beléje! Mintha torony dől be nyugvó tó ölébe, Felrázod álmából, fáradt közönyéből; Szétütsz s a sok régi bálvány mind leszédül!
Nem tudok úgy beléd bújni, hogy ne hiányozzál még. Nem tudlak olyan szorosan magamhoz húzni, hogy ne hiányozzál még. Vágyódom rád, s néha azzal áltatom magam, hogy mint egy madárkát elfogtalak, a markomba szorítalak, végre az enyém vagy, de közben azért ott lappang bennem az aggodalom: elszállsz.
Szeress úgy is ha rossz vagyok mert sokkal jobb már nem leszek szeress azért hogy egyáltalán vagyok mert ki tudja lesz-e még valaki aki majd megszeret.
Öregedjünk meg együtt, A sors bármit is rendel. Így állunk elébe mi, Ketten, egy szerelemmel.
Nyugtatom kezem rajtad s szívem oly zajt csap, akár egy malom.
Szeretlek, és nem tudok olyan egyszerűen napirendre térni afelett, milyen kivételes boldogság, hogy éppen te vagy a férjem.
Azt a levegő-tiszta, észrevétlen Nagy boldogságot adtad egykor nékem, Amit nem adhat többé senki sem.
Nem hiszem, hogy valaha értett volna engem ennyire valaki. Vagy téged. Hogy legszívesebben átöleltél volna, minden alkalommal, mikor szándékosan kitaláltam, mire gondolsz. Fél hét óta ismerlek. De már előtte is szerettelek.
Titokzatos burokban élsz, akár a lepke télen át, amit belőled láthatok, gubóba szőtt külső ruhád.
Élni akarok, mert nem tudom, odaát szerethetlek-e?
Míg háromszázhatvanötször felkel s lemegy a Nap, míg tizenkétszer megtelik a Hold és elapad, míg egyszer elsárgul a nád és újra zöld leszen, míg újra nyílik a virág, addig várj, kedvesem.
Facebook
Pinterest