Idézetek a vallomásról
Ha nem szeretnél, bárki lehetnék, s ha nem szeretnélek, nem lehetnél az egyetlenegy.
Szeretnék szád sarkában álomízű nyálcsepp lenni emlékeztetni éjszakák nappalok küszöbén a bátortalan hajnali fényre. Ébredés után párnádon maradt mélyedés lenni mely puhán az ágyba visszahívogat.
Hajtsuk fel gyorsan a mámort Szememben szemed gyújtson fényt S hajamban ezer csókod legyen a virág.
Ha belenézek a szemedbe, látom az utat, amelyen el akarok indulni. Hagyni, hogy vigyen az áramlat, az sem baj, ha néha erős és kegyetlen, ha simogat, ha felemel, ha földhöz vág, mindegy, csak vigyen.
Lehunyt pilláid mögé rajzoltam kusza álmokat s hogy megnyugtassalak szívem dobbanásával magammá visszhangoztalak.
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek a fák, a hegyek, a habok. Én ugy szeretlek, mint a gyermek s épp olyan kegyetlen vagyok: hol fényben fürdesz, azt a termet elsötétítem - meghalok.
Mindenkinek van egy élet-könyve, ahol a sors rója egymás után a sorokat, és más embereket is beleír a sorsunkba, egy-egy oldalt szentelve nekik. Az én könyvemben még a margóra is a te nevedet írta.
Teljes vagyok, de veled még teljesebb. Még boldogabb, még bátrabb, még vakmerőbb, mert tudom, hogy ott állsz mögöttem, és bármi van, elkapsz, felhúzol, beléd kapaszkodhatok, és nem maradok egyedül, ha kitörik a sarkam. Tudom, hogy egyedül is képes vagyok rá, de gyorsabban haladok, ha mellettem vagy. Magabiztosabban.
Köszönöm neked, köszönöm, A bánatom, az örömöm. A nappalt és az éjszakát, A hajad édes illatát. Kék eres finom kezedet, Mely szerelembe vezetett.
Szavam keleten jő fel, Hogy álmod elorozza, Szavam nyugaton száll le, Hogy álmod visszahozza. Szavam csókká parázsul, Hogy végigfusson rajtad, S a szavam szó lesz újra, Ha akarod, hogy halljad.
Arcom simult a tenyeredbe, míg kettőnkre borult az éj leple, Meghaltam abban az érintésben és csókod keltett életre.
Nehéz vagyok? Nekem se könnyű, hogy már csak téged lélegezlek, mit adhatok? mit kérjek tőled? próbáld megszokni, hogy szeretlek.
Nézd el ezt a rózsát a kezedben, még most alig fakadt ki, de ha ráfújom a forró leheletem, egyik levele a másik után kifeslik. Légy te nekem ilyen sárga rózsám, nyisd ki a lelkedet, nyisd ki a szívedet előttem, akármit vallasz meg, nem haragszom érte, megbocsátok érte, akárhogy összetöröd vele a szívemet.
Szeress még! És ha elfogysz az ölelésben Halkan fojts meg a sötétben, Legyen végtelen nekem az éj... (...) Szeretni engem tudnál-e úgy, Ahogy egyszer én szerettem? Két karodban, nézd meg, mivé lettem!
Az én kedvesem a végtelennel ujjat húz és sosem retteg, rozmaringból készít hintót, tücskök húzzák, így nyugtat meg csendesen. Ő az én kedvesem.
Facebook
Pinterest