Idézetek a vallomásról
Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre, gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek, így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni, csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én.
Szeretlek, mert szemed kékjét szívemig ölelted, mert feloldoztál, s elképzeltem a lelkem és a lelked...
Ha elhagysz, az olyan lesz nekem, mint a világ fény nélkül. Sötétben élnék. Nem akarlak elhagyni. Csak félek, hogy te hagysz el engem.
Arcomra hajtsd tíz selymes ujjbegyed: álmodba majd veled megyek... Megfogtam ott a vágyad bal kezét; elhallgatott: csend lett; de szép.
Mesélj magadról! (...) Mindent tudni akarok rólad. Figyelni akarlak. Amikor alszol. Amikor ébredsz. Megérinteni tenyered vibráló vonalait közben, végigsimítani tested karcsú hajlatain, fürkészni szemed örvényét, szemöldököd ívének rándulását, amikor a nap fénye reggelente az arcodra vetül. (...) Szomjazlak téged, úgy kortyolnék, kóstolnék belőled, mint egy erdei forrás friss, éltető vizéből a megfáradt kóbor. Minden porcikád, minden pillanatod akarom. Át akarlak élni.
Ha nézlek, háttér nélkül látlak, ha hallgatsz, senki mást nem hallok. Szépséged elfed minden tárgyat, szépséged elnyel minden hangot.
Hízelgek a napnak: beragyogod, Ha felhőfoltos is a végtelenség; S a fekete éjnek: te csillagok Nélkül is megaranyozod az estét.
Baj, ha közelebbről akarom ismerni világodat, ha kíváncsi vagyok rá? Kíváncsi vagyok minden vágyadra, minden gondolatodra, mosolyognivalóidra, érintésedre és... Rád!
Legyen bár tenger a hibád, Én soha észre nem veszem. Te mindörökké szép maradsz, Miként az első szerelem!
A szívem, a szíved, a szívünk, a kettőnk gyönge szíve! Mennyi harc várt és hány kudarc, s mily súlyosak, szegényre! Csoda, hogy máig is dobog, s ha ránk-terül az éjjel: a szívem, a szíved, a szívünk bírja még szenvedéllyel!
A félelem tán elcsitulna, ha fejem az öledbe hullna, ha csöndesítnél, símogatnál, éjjel-nappal velem maradnál és fülemhez szorítva szádat megsúgnád: a halál sem árthat!
Várlak, szerelmesem, a füstben és kavargásban. A szívem világít. Neked világít a szívem. Eléd szökken a szívem. Miattad szorul el a szívem. Érted zümmög, reszket, dörömböl a szívem. Csak én szeretlek téged magadért!
Nem lesni már: rosszat vagy jót csináltam, szemem nem volt-e túl simogató, és meg se kérdezni, kiszáradó torokkal: mondd, mit érzel te irántam? Csak összebújni, tested ébredését hallgatva várni.
Szeretlek - és hiába büszkeségem: Elveszett érted a lelkem egészen. És hasztalan vagy ilyen eltökélt: Szólnod sem kell - én szólok szívedért: S ha mindenképpen okot kívánsz, elég ok: Szerelmet kérni jó, de kapni még jobb!
S a csendesség tengerpartján hevertünk szép súlytalan homokszemek felett hol eggyévaló kettőzött magányban a mindenséget csaltam meg veled.
Facebook
Pinterest