Kiss Benedek

A költőnek a világ minden dolga témája. Az a rengeteg fölhalmozott ismeretanyag, amiről nem is sejti az ember, hogy a fejében van, írás közben egyszer csak fölbukik a habokból és belekívánkozik a versbe, mint egy hableány, egy vadponty.

Az írásnak, az írástudóknak nagy felelőssége van, társadalmi felelőssége: minden, amivel az ember találkozik, a költészet témája. Márpedig életünk nagyobb részét a társadalmi, politikai gondok teszik ki, és ha valaki ezek kifejezéséről lemond és csak öntörvényű szóművészetnek gondolja a költészetet, az nagyon téved és nagyon megcsonkítja a saját életét és a saját művészetét is.

Az ősidőkben, amikor beszélni kezdtünk, minden szó, amit az ősember először kimondott, költészet volt, és költészet az egész nyelv. Most már mechanikusan használjuk, de annak idején minden szó előszöri kimondása, megjelenése a közösségnek a költészete volt.

A tudás (...) semmilyen filozófiával nem helyettesíthető.

Határtalanul gazdag világban élünk, a különböző szegmenseit föltárni és más által is átélhetővé, megláthatóvá tenni, ez költői feladat.

Életet adtál, Uram, s betellett, az jön majd el, amit sohasem vártam, ha nem illet irgalmad és kegyelmed.

Szabad hűségben, meggyűrűzetlen rég tartasz már s én rég tartalak. Válassz engem mindig újra, szerelmem, s mindújra téged választalak!

Ilyen minden nő. Bogártól is félnek, pedig bátorságuk hősöket lebír. Könnyükben is hatalom s igézet, s míg fiuk ölükbe visszasír, tartják az eget fölénk s a földet megtartják termőnek - s szemfedőnek.

Koromat kitöltöttem, boromat betöltöttem.

Meghalni könnyű. Élni nehezebb.