Idézetek a vallomásról
Te is érzed a testeden átfutó áramot amikor hosszan szó nélkül nézünk egymás szemébe s az ajkunkon játékos mosoly vibrál s a tekinteted titokzatos mágneses erővel vonz a szakadékba ahonnan kiutat már nem találunk.
Úgy jó, amilyen vagy. Ezért tudnám elképzelni, hogy ne csak a feleséged legyek, hanem a szeretőd is.
Hangozzék bár kegyetlenül, unottan. Egy szó elég. Nem értem félre majd. Ami eszedbe jut - pont az legyen. Mondd ki! De jól vigyázz. Végül még elhiszem.
Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór: úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban. Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik, és virágai fényét magába rejtve hordja, szerelmed tette, hogy testemben él sötéten a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.
Mondanám, de nem akarom, féltelek, s ez jó nagyon. Itt élsz a szívemben, a titkok kertjében.
Elrabollak és magammal viszlek! Harcolni fogok veled, teérted. Legyőzök mindent, meglátod, leküzdöm a nehézségeket, és nem adlak senkinek és semminek!
Kerestem a gyönyört, a kincsedet, sírtál értem, mégis elfelejtettelek, hiszen nem találtam mást, csak a szerelmedet.
Ölellek, mint szél a fákat, Hajnalt az est, Nap az árnyat. Szivárványként ezer színnel Rajzollak meg, szerelemmel. Úgy leszel te álmom része, Ahogy csillag éjnek dísze. Két kezemmel óvlak, féltlek, A szívemben áldón védlek.
Csak tudd, hogy rád és rám, az élet írt drámát, íme a szín - kettőnké csupán. És ez nem játék, játék - így nem fáj...
Egy vagyok a legtisztább dolgokkal szűz hóval hintem be lábad nyomát hogy a fájdalmas emlékek ne találjanak el hozzád és a Tó felől hirtelen támadó széllel felöklelem a jókedved ellen hadba verődő híreket mert amikor mosolyod tengerén megbízhatóan ring ajkad bárkája még jobban szeretlek.
Szerettél mást is. Sosem tagadtad. Jobban, mint engem? Választ ne kapjak: szépek a titkok, ha megmaradnak.
Tenyered ágyam, te a markomban fekszel. Sose ébredjünk.
Hívj édesednek s újra megkeresztelsz.
- Mit csinálsz te velem? Elvarázsolsz? - Nem értek én ahhoz. De ha értenék hozzá, elvarázsolnálak. Téged is elvarázsolnálak, meg mindent, az egész életet. Fújnék egyet, és attól eltűnnének a gondjaid, és minden jó lenne, minden úgy történne, ahogyan akarjuk, és mindig melletted lehetnék... - Megunnád... - cseppnyi szomorúság bujkált a lány hangjában. - Nem unnám meg. - Dehogynem. Előbb-utóbb mindent megun az ember. - Akkor elvarázsolnám az unalmat is. Kiirtanám az életből. Azt mondanám: akarom, hogy mindig újak legyünk egymásnak, és úgy is lenne. - Szép varázslat volna.
Csitt, kedvesem! ajkam ajkadra teszem, hogy a hang ne sodorjon el tőlem-tőled hogy a szó ne takarjon el előlem-előled most a csend beszél nekem-neked most valami elkezdődik életem-életed... (...) Csitt, kedvesem! beszélgessünk szavak nélkül szerelmesen.
Facebook
Pinterest