Dabi István
1943. június 12. — magyar író és költő
Mikor tanulja meg végre az ember szégyenérzet nélkül megmutatni hogy mi van a lakásában és a lelkében.
Primitív az Aki a másiknak hisz Mert meg nem érti?
Csak a testet ismerjük
a vér zubogását az ereinkben
a szív zakatoló lüktetését
a karmoló körmöket
a lángoló lábakat
a simuló combokat
és semmi mást
fekszünk egymás mellett
két idegen
és egyre távolodunk.
Gyakran akaratlanul is gyilkolunk egy szóval egy hangsúllyal vagy egy ügyetlen gesztussal.
Csak miután lerántod arcomról a maszkot látod meg az énemet de honnan tudhatod hogy az álarc alatt nem egy másik álarc van a végtelenségig.
Téged szeretlek, Mondta magát csodálva A nagy tükörben.
Becsukta szemét Befogta mindkét fülét S megértett mindent.
Te is érzed a testeden átfutó áramot amikor hosszan szó nélkül nézünk egymás szemébe s az ajkunkon játékos mosoly vibrál s a tekinteted titokzatos mágneses erővel vonz a szakadékba ahonnan kiutat már nem találunk.
Azt kívánta hogy Meg ne lássa őt senki Befogta szemét.
Facebook
Pinterest