Idézetek a vallomásról
Talán csak álmodlak. Talán te álmodsz engem; talán csak egymás álmaiban létezünk, és reggelente, amikor felébredünk, elfelejtjük egymást.
Hiszek az egyetlen folytatásban, a megszülető kettős magányban, hiszek az egyetlen menedékben, a körülfolyó reggeli fényben, hiszek az illatodban, félve mozduló mámorodban, a hajadban, ha felragyog: átölelnek a csillagok.
Ó, kedvesem! Ajkamat érintse a bor, mi ajkaid! Hangod örök ámulatba ejtsen, szívemben reményt ébresszen! Mert a te hangod szebben dalol, mint csalogányok minden éneke. Lelkemben boldogság gyúl, szerelmünk új hajnalra ébred.
Amire vártam hosszú éveken: Találkoztál velem. Kezem fehér kezedben reszketett: Ó mit mondjak neked? Künn nyári alkony bíbora ragyog És én - veled vagyok. (...) E percet százszor hiába lestem én, És most enyém, enyém!
Szeretlek szerelmem, ha volna átok, megátkoználak, hogy sohase szeress senki mást énutánam, és ne legyen soha megnyugvásod!
Elszédülsz tőlem, és én elszédülök tőled, és nem tudod, és én sem tudom, hogy melyik test a tiéd, melyik az enyém, ez a mi szerelmünk, meg kell szöktetnünk innen, amíg nem késő...
Melletted akarok lenni éjfélkor. Kezdjük együtt az új esztendőt. De én szeretni fogom ezt a régit is.
Sose lopj, csalj vagy lódíts. De ha már lopsz, lopj az életembe örömöt. És ha már lódítasz, lódítsd magad mellém az ágyba. És ha már csalsz, a halált verd át, mert egy napig sem bírnám ki nélküled!
Jobb az ajándék-várás, mint maga az ajándék. Majd holnap megcsókollak. Majd holnap este. Várj még!
Én torkig vagyok minden földi jókkal És helyettük a Minden most Te vagy És Neked én a Minden, Itt vagy, bár hűtlen tervet tervezel, Soha, míg élek, el nem mehetsz innen.
Ma megbódulok friss testedtől, Mint tubarózsa illatától, Ma szeretlek és fájdalmasan Rejtenélek el a világtól. De ha holnap ifjabbat látsz majd, Erősebbet, szebbet, delibbet, Te, forró, kedves, kívánkozó, Megmaradsz-e hűnek, szelídnek?
Ha be vagyok zárva veled egy ketrecbe, elgyengülök. Akkor csak a tiéd vagyok, és csak az kell, hogy erősen átfogj, nehogy elszédüljek. Nehogy megszédüljek a gondolattól, hogy milyen irtózatosan, félelmetesen, halálosan szeretlek.
Fogadom, hogy nem növesztek pocakot, s azon leszek, hogy tetsszem neked. Fogatlanul is imádni foglak, s holtomig csodálom formás feneked. Csodálom az eszed, a szemed, ahogy a húsevőket porig alázod. A dögös tested, a kezed, bár a konyhában megtörik a varázsod. Hadd legyek a legjobb barátod, s te az eleségem, mert hála Istennek, akiben te nem hiszel, hogy rávett arra, hogy légy a feleségem.
Mondjak neked újat magadról? Tudod, hogy tisztelnek a lelkes kövek? Tudod, hogy a Nap a szíved? Tudod, hogy a Nap nélkül nincs élet? Hogy a sötétség a rettenet, és nem él, aki retteg? Mondjak újat rólad? Szeretlek.
Mert egyre inkább bennem vagy: mindjobban fáj, ha nem vagy itt. Félszív, félszem, félszó - a fájás egész csak, s a félsz, hogy a világ nélkülem vidít-szomorít.
Facebook
Pinterest