Idézetek a vallomásról
Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra; mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír, a buzgó szerelem; lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.
Engedtek türelmetlen kíváncsiságuknak, ismerni akarták a másik befolyásának erejét érzékeikre, beitták csókját, ízét, illatát.
Valószínűleg baj van a vágyak rendjével és erőviszonyaival. Hiszen mi mással magyarázzam, hogy a pokol tüzével se lehet minket, embereket, egyetlen boldog pásztorórától elriasztani? Hacsak nem ez tesz emberré.
Különös, az emberi lények imádják ezt csinálni, holott vérnyomáskrízist, végtagremegést, tachycardiát, egyéb kritikus tüneteket okoz. Ráadásul a felek ritkán érik be ennyivel. Amikor ők még azt hiszik, békésen játszadoznak a nyelvükkel, valójában máris féktelenül kalózkodnak, gondolatban és tettleg egyaránt, hiszen a kezek például szabadon maradnak. Szabadon, de nem nyugton. A csók békés jellege megszűnik. A végtagok önállósulása folytán a szervezet maradék nyugalma is felborul. A belső részek bolydultan hullámzanak, áradnak, emelkednek, süllyednek. Hormonok, nedvek zubognak. Kész csoda, hogy a többség túléli.
Kell egy férfi, akivel a pokolba is elmehetsz.
Ébren fekszem, és félek, hogy eltűnsz és sosem térsz vissza. Ébren fekszem, és azokon a dolgokon rágódom, amelyekről félig-meddig tudok a jövőből. De teljes mértékben hiszem, hogy nekünk együtt kell lennünk.
Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.
Számolj el százig, ha megkívánsz egy nőt, és aztán nézz rá újra!
Mindent tudni akarok rólad, de most egy csöppet hallgatni szeretnék veled együtt.
Nagyon fél a test. Tér-idő-iszonyában tapad, fáj, habzsol.
Különös, hogy mikor gyerek voltam, a nagyokhoz igyekeztem hasonló lenni, s amióta nem vagyok gyermek, gyakran gyerekhez szeretnék hasonlítani.
Az utóbbi napokban túl sűrűn találkoztunk. Emberfeletti erővel tartózkodtam attól, hogy rád vessem magam.
Mellemen érzem nekilóduló szíve öklözését, az én mellkasomban is számlálhatatlanok a dobbanások. Elharapóznak rajtunk a meghitt szerelmes tünetek. Reagál a test, ez lévén a dolga.
Ó, jöjj, szeress, te vagy a lélek, én vagyok a szív.
Adelle mellett akart ülni, és érezni akarta sápadt, szeplős bőre parfümillatát. Osztozni szeretett volna sötét, depressziós hangulatában. Adelle nem volt olyan anyagtalan, mint a többiek, neki súlya volt, megértette, milyen elszomorító, ahogy a világ a vesztébe rohan.
Facebook
Pinterest