Idézetek a vallomásról
A legnagyobb gyönyörűség nem a birtoklás, hanem a vágyakozás. Az el nem illanó gyönyör, az örökké tartó üdvösség csak akkor a maguké, ha a vágyakozásuk tárgya el nem érhető.
Az Eiffel-torony tövéből, az Ezer Torony városából, a tornyosodó csodák magasából is visszafutnál. Hanyatt-homlok! Rozoga rokonaidhoz. Rozoga anyádhoz. Az évszázadok tornyosodó viharfellegei alatt közöttük tornyosodott fel az életed. Eleven, villámló tűztoronnyá!
Ég, ha lehetnék, fényemmel fonnám magamhoz csillagod. Csillag, ha lehetnék, fényed ölelném az örökkévalóig.
Bizony, követelem, mert szeretem, és mert szeretem, jogom van a szeméhez, a mosolyához, a kezéhez, az ajkához, az érintéséhez, a ruhájához, mindenhez, ami őt jelenti..., mert szeretem.
Nézek az égen át begyulladt szemekkel. Reszket a félhomály, hát szeress vagy eressz el.
Ezerszer kedvem támadt megfogni a kezét, és ezerszer nem csináltam semmit.
Legyek hárfád, mint hárfád a vadon, Hulló lomb vagyok én is, ne kímélj! Ha vad zenéd felzúdul szabadon, Lomb s lélek hadd kísérje őszi, mély Dallal, mely édes, bár fáj - óh, te zord Lélek, légy lelkem, én s te: egy személy!
Bár újra gyerek lehetnék! Aki csak nevet a fájdalmon, és nem siránkozik rajta. Ennyire megváltoztam?
Rajzolj nekem egy házat és hagyd, hogy éljek benne. Kívülről úgy nézzen ki, ahogyan én, mintha minden rendbe' lenne. Rajzolj nekem egy házat, és hagyj benne haldokolni, Csak ezt a pár vonalat a világodból hagyd nekem birtokolni.
Olyan észbontóan néz ki, hogy minimum egy tömegkarambolra kell gondolnom. Két frontálisan ütköző rohammentőre. Elég egy pillantást vetni rá, és máris egy élveboncolás részletes elképzelése szükséges ahhoz, hogy legalább fél percig nyeregben maradjak.
Azt akarom, add meg magad Kegyelemre vagy pusztulásra, - Azt akarom: engem szeress, Azt akarom, ne gondolj másra.
Reménytelen ábránd volt csak, Áprilisi múló nap. Az álmaim mégis felkavartak, S a szívemet elloptad.
Száz évig, míg a testem megtörik, szeretnék élni, élni örökig.
A csók a buja szerelem csábító ördöge, vad táncot jár vörös talárjában, amivel ingerli a szemet, furulyahangjával csiklandozza a fület, illatával bódítja az orrlyukakat, redőivel simogatja a remegő bőrt.
Van-e egyáltalán határa az ember vágyának, ha olyan gyorsan kielégítve, mint az enyém, ismét egekbe sóvárog?
Facebook
Pinterest