Idézetek a vallomásról
Minden nap meghaltam kicsit, mióta újra találkoztunk.
És mind magamba lenge lelkedet (fejed fölött, mint lampion lebeg) magamba mind, mohón, elégitetlen, ha húsevő virág lehetne testem. - De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem. Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
Nézte a vele szemben ülő, mindegyre vonzóbbnak tetsző férfit, s annak cirógató, dédelgető, leruhátlanító tekintete láttán valamennyi pórusa, hajlata, zegzuga, sejtje felparázslott. Ezen újszerű érzékleteinek ősereje, hevessége mélységesen meglepte. Ez idáig kételkedett a szenvedelem-ábrázolások valószerűségében, melyek azt állították, hogy nem fikció, nem fantasztikum az ilyenféle taglózó hatású, teljességgel leküzdhetetlen, emésztő-gyönyörködtető, halálos vonzalom!
Boldogság, gyere haza, késő van, gyere haza, honnan jössz, nem érdekel, nekem elég, hogy itt leszel!
A jó dolgoknak véletlenül, meglepetésszerűen kell megtörténniük velünk. Ha valami után nagyon vágyakozunk, úgy járunk, mint az, aki túl erősen szorít magához egy léggömböt: az álom egyszer csak kipukkan, s darabkái a semmibe hullanak.
Istenem, istenem, mily jó volna ennyi Gyötrelmes valóból szebb álomra kelni!
Ha álom ez élet: mért nem jön az óra, Mely fölébresszen egy boldogabb valóra?
A hajnal nyomában fehér lovamon ülve Keresem a nőt, ki még meg sincs születve. Egy dombon állok az álmok hegyén, S mondogatom: ez nem is oly nehéz.
Lehet, hogy többé már vissza sem jövök - ha nem talállak, ha nem beszélhetek veled, ha nem mondod, hogy éljek tovább a kedvedért, a szívedért, a gyönyörűségedért, a szerelmedért... Ha nem lelem fel a hangodban a reggeli falevelek illatát, a kezed szorításában az álom ölelését és a szemedben a fényt, amely a kelő napé, amint fénylő, fehér kócsagmadarakat küld előre a borongós felhők közé, míg alant hidegen, szigorúan hullámzik az éjszakai tó.
Ha tudnék álmodni, én is rólad álmodnék. És nem szégyellném.
Az életem elrongyolom, olyan már mint egy rongy gyalom, de még a föld is langy alom csak hálj te vélem angyalom.
Meghatódom érzelmeimtől. Akármi történik, amint ránézek, megszólal bennem a hárfa, áram cikázik keresztül rajtam a talpamtól az ölemen át a fejem tetejéig, megremegtet, elgyengít. És ha tótágast állok, akkor sem tudom kivédeni, elnevetni, kisebbíteni. Legfeljebb dührohamot kapok a hitvány nőtől, aki bennem lakik. A nyavalygós, vágyakozó, szerelmes nőtől.
Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket, és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.
Amikor elragadnak a vágyak, csak abban bízhatunk, hogy egy értünk aggódó barát utánunk nyúl és észre térít.
Alszom, s szívem virraszt, mindig tehozzád vágyom. S melléd varázsol egy aranyló szárnyú álom. A szívem a szíveden. Kezemmel reszketeg érintem bőrödet, feszes lesz és remeg.
Facebook
Pinterest