Virginia Cleo Andrews

Rájöttem, hogy a fájdalom, bármennyire ragaszkodik hozzá az ember, előbb-utóbb alábbhagy, és az egykor oly eleven, annyira imádott személy halvány, elmosódó árnnyá változik.

A világ kincse a lónak két szeme között rejlik. A ló az ember után a legdicsőbb teremtés, a legnemesebb foglalkozás a lótenyésztés, a legszebb mulatság a nyargalás és a legjobb dolog a lónak etetése és ápolása.

Hogyan lehetséges az, hogy az emberek ilyeneket mondanak egymásnak, és az adott pillanatban komolyan is gondolják; aztán egyszerűen elfeledkeznek minden kimondott szavukról?

Néha több bátorság kell ahhoz, hogy helyesen cselekedjünk, mint ahhoz, hogy helytelenül.

A jó dolgoknak véletlenül, meglepetésszerűen kell megtörténniük velünk. Ha valami után nagyon vágyakozunk, úgy járunk, mint az, aki túl erősen szorít magához egy léggömböt: az álom egyszer csak kipukkan, s darabkái a semmibe hullanak.

Van, hogy két ember úgy megy el egymás mellett, ahogy a vonatok találkoznak össze az éjszakában. A kivilágított ablak mögött pár elillanó másodpercre elkapnak egy képet, egy szót, és az emlékfoszlánnyal már futnak is tovább a maguk külön világa felé.

Nem is a hazugság fáj annyira (...), hanem az, hogy kinek hazudsz.

Ha mindenekelőtt a magad kedvére teszel, attól boldog leszel, és a te boldogságod felderíti a körülötted lévőket.

Nem áshatod el a rossz dolgokat, és nem tehetsz úgy, mintha meg sem történtek volna. Szembe kell nézned velük, úgy kell legyőznöd őket. Akkor aztán eltemetheted őket.

Az együttérzés legjobb fajtája az, ami cselekvésre serkenti az embert, és segít a gondok megoldásában.