Idézetek a szomorúságról
A boldogtalanok végső öröme a hallgatás; eszébe ne jusson elárulni, bárkinek is, ha fáj valamije, mert a kíváncsiság úgy habzsolja könnyeinket, mint a szarvas vérét a legyek.
Kit érdekel, kit érdekelhet már ma lázadásod s bús éjszakáid száma? Hajad, ha őszül, s nem karcsú már bokád, a lelked senkit sem érdekel tovább!
Jó tulajdonsága az a szomorúságnak, hogy el is altatja az embert, meg is vigasztalja mindenféle kedvező álommal.
Válságos körülmények közt a levertség legjobb ellenszere, ha a cselekvésre összpontosítunk. És bár látnunk kell, hogy a helyzet érzelmileg nagyon nehéz, nem szabad elfelejtenünk, hogy a hajóban együtt leszünk a házastársunkkal, a hozzátartozóinkkal.
Lássuk, hogy én hogy vagyok. Feltételezem, hogy nem vagyok a legjobb állapotban. Ha jól megnézem a szívemet, kiderülhet, hogy hemzsegnek rajta a férgek, rágják szorgalmasan, mondogathatom a végtelenségig, hogy alapvetően jól vagyok.
A szomorúság olyan fal, amely elválaszt két kertet.
A szív, amelyet bánat terhe nyom, a legkisebb reménybe is belekapaszkodik.
Én eléggé egyetértek azokkal a költő-filozófus fazonokkal, akik azt hajtogatják, hogy az embernek baromira örülnie kell, ha valami baja van. Merthogy a szenvedés megnemesíti az embert, meg minden. A szenvedés kitágítja az ember látókörét, együttérzésre nevel, tudják. Jobban megérted mások szerencsétlenségét, ha neked is volt benne részed.
Aki szerfelett boldognak engedett lennem öt esztendeig, nincs jussom ellene zúgnom, ha most nem vagyok.
A szomorúság az a legsejtelmesebb vonzalom a dolgok megközelíthetetlen középpontja felé.
Ami furdal csak egy érzés lassú néma lélekvérzés egy hiány mely megrekedt benn ismerős de ismeretlen.
Az élet örökké megismétlődő búcsúzásból áll, és a holnap más is lehet, mint a ma. (...) Az élet első kegyetlensége ez. Most szakad meg az első szál szorosra font bensőséges kapcsolatuk szőttesében. Idővel más szál is megszakad, amíg egy napon szertefoszlik az egész.
Gyöngyöket szórtál, halk, égető gyöngyöket: pergő könnyeid.
Az éhezésnél, a szomjazásnál, a munkanélküliségnél, a szerelmi bánatnál, a vereségnél - mindennél - rosszabb, ha úgy érezzük, hogy senkit, de senkit nem érdeklünk.
Aki komolyan veszi saját búját, baját, leleddzen bármiben is, az abba bele fog nyomorodni, bele fog pusztulni. Súlytalanná kell tenni a keservet, és azzal máris kihúztuk a balsors méregfogát. A spontán humorral reagáló, önmagával ironikus ember lelke felszabadul. Azt a továbbiakban már senki és semmi nem vetheti rabigába.