Kahlil Gibran

Bízd a titkodat a szélre, de ne hibáztasd, ha elmondja a fáknak.

A szeretet nem ismeri fel önnön mélységét, míg az elválás órája el nem következik.

Az élet adakozik az élet számára, te pedig, ki adakozónak véled magad, nem vagy egyéb, mint tanú.

Ha nem tudsz szeretettel munkálkodni, hanem csak utálattal, akkor jobb, ha otthagyod munkádat, és leülsz a templom kapuja elé, és alamizsnát kérsz azoktól, akik örömmel munkálkodnak. Mert ha közönnyel sütöd a kenyeret, keserű kenyeret sütsz, amely az ember éhének csak felét mulasztja el.

Fájdalmatok a megértést magába záró héj megtörése. Miként a gyümölcs magvának meg kell törnie, hogy szíve a nap elé állhasson, meg kell ismerjétek a fájdalmat. És ha szívetek képes volna életetek mindennapi rejtelmeit csodálni, fájdalmatokat nem kevésbé látnátok gyönyörűségesnek, mint örömeteket; és elfogadnátok szívetek évszakait, amiként mindig is elfogadtátok a földjeitek fölött átvonuló évszakokat.

Amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is.

Ne gondoljátok, hogy irányíthatjátok a szeretet útját, mert a szeretet, ha méltónak talál rá, maga irányítja majd a ti útjaitokat.

Nagylelkűség többet adni, mint amennyire képesek vagyunk, büszkeség kevesebbet elfogadni, mint amennyire szükségünk van.

Amikor dolgozol, fuvola vagy, melynek szívén áthaladva a múló percek susogása zenévé változik.

A méh számára a virág az élet forrása, és a virág számára a méh a szeretet követe, és mindkettőjük számára, méhnek és virágnak egyaránt, örömöt adni és kapni egyszerre szükség és boldogság.

A legszánandóbb az emberek között, ki álmait ezüstre és aranyra váltja.

A szomorúság olyan fal, amely elválaszt két kertet.

Legyetek olyanok, mint két oszlop, amely ugyanazt a tetőt tartja, de ne kezdjétek birtokolni egymást: hagyjátok meg a másik függetlenségét. Ugyanazt a tetőt támasszátok - ez a tető pedig a szeretet.

Szabad akkor leszel valóban, ha napjaid nem gond nélkül valók, sem éjszakáid nem szükség és bánat nélküliek, hanem ha mindezek befonják életedet, és te mégis, mezítelenül és kötelékek nélkül fölébük emelkedel.

Gyakran sivárnak nevezzük az életet, de csak ha magunk is szomorúak és keserűek vagyunk; és gyakran tartjuk hasztalannak és üresnek, de csak akkor, ha lelkünk vigasztalan helyeken időz és szívünk elbizakodottsággal teli.