Kahlil Gibran

Csak egyszer némultam el. Amikor azt kérdezte tőlem valaki: "Ki vagy te?"

Az embernek a szelleme és a szenvedélye a kormánylapát, (...) és a tengerjáró lelkünk vitorlái. Ha valamelyik eltörik, az ember csak hánykolódni és sodródni tud, vagy még mozdulatlanul vesztegel a tenger közepén. Az értelem számára egyedül az irányítás a meghatározó erő; és a szenvedély, amit nem tartunk kordában, olyan láng, amely saját magát pusztítja el.

A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.

Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre. Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják napjaitokat. Bizony mondom, együtt lesztek, még az Isten csöndes emlékezetében is.

Minél mélyebbre ás a bánat a lelketekben, annál több örömet tudtok befogadni.

Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt, Jóllehet minden útja nehéz és meredek.

Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása; Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.

A szerelem, mely felkentté tesz, szintúgy keresztre is feszít; s bár terebélyesedsz tőle, megmetszi ágaid.

Lelketek gyakran csatatér, melyen az értelem és a mérlegelés vív háborút a szenvedéllyel és az étvággyal. (...) Engedjétek hát lelketekben az értelmet a szenvedély magasába emelkedni, hogy dalra keljen; És lelketek értelemmel kormányozza a szenvedélyt, hogy a szenvedély minden nap új erőre kapjon, és miként a főnix, saját hamvai fölé repüljön.

Mindig azt hallottátok, hogy a munka átok, a robot szerencsétlenség. De én mondom néktek, ha dolgoztok, beteljesíttek egy darabkát a föld legmesszibb álmaiból, azt a darabkát, melyet rátok szabtak, amikor az álom megszületett, És amíg munkálkodtok, igazán szeretitek az életet, És az életet munkálkodással szeretni azt jelenti, hogy meghitt ismerősötök az élet legbensőbb titka.

Ha egy félelmet szeretnétek eloszlatni, a félelem székhelyét saját szívetekben keressétek, ne pedig annak kezében, akitől féltek.

A fájdalom nem más, mint az értelmünket elzáró burok feltörése. Éppúgy, ahogy fel kell törni a gyümölcs csonthéját, ha hozzá akarunk jutni a maghoz. Meg kell hát ismerned a fájdalmat.

A csekély tudás tetterővel párosulva sokkal többet ér, mint a nagy tudás, amely parlagon hever.

A bizalom oázis a szívedben, amelyet a gondolkodás karavánja sosem ér el.

Védelmezni mások jogait az emberi lét legszebb és legnemesebb vége.