Idézetek a szomorúságról
Szárazságban nincs harmat, vénségben nincs kedvesség.
Bolond, aki a bánatot táplálja ahelyett, hogy éhen veszejtené.
Szomorúság és tehetetlenség érzése kerített hatalmába. Nem tartoztam ide sem. De akkor hová? Mintha egy másik bolygón járnék, teljesen számkivetetten.
Jung azt írja, hogy a világ elég rohadt, elég aljas, elég gonosz ahhoz, hogy oka legyen egy embernek, aki ebben a világban él, depressziósnak lenni. Miért betegség ez, hogy átéli a világ negatívumait, keserveit és saját keservként éli meg?
A szomorúság vastag kérge vesz körül, szenvedek, és nem tudom elegánsan titkolni a szenvedésemet, inkább túljátszom, nem ripacskodásból, hanem velem született, eredendő hűségből. Borzasztóan félek, hogy begyógyul a sebem, hogy kialszik bennem az érzés, amely kínoz és éltet, ragaszkodom hozzá és nem engedem behegedni a sebet, vájkálok benne, hogy friss maradjon.
Dísztelen ének ez, mint a hamuszínű Alkonyi fellegek november elején, Mint ódon omladék, melyen egymaga ül A csöndes feledés, mint egykor a remény. (...) Dísztelen ének ez, a semmiségbe megy, Mint a füst. Néma vád, vigasztalan panasz, Nem fogják érteni a boldog emberek, De mindegy neki már, örökre mindegy az.
A boldogtalanság (...) sokkal inkább tőlünk függ, mint a boldogság. A boldogság egy ajándék, vagy a hívők kedvéért mondhatom úgy is, hogy egy kegyelmi állapot - de a boldogtalanság okai mi magunk vagyunk. A boldogtalanság nem történik velünk, azt mi állítjuk elő.
Rosszabb régi fényképek felett nosztalgiázni és a régi szép időkön merengeni, mint egy férfival szakítani.
A tó kiszárad, a víz elszivárog, a hold elfogy, homokszemek peregnek. Az én valóságom is elszivárgott.
Könnyek, vaskések, hová lettetek? Elmondhatatlan telek, elporlott alkonyok? Kettőnk között már rég a szél bolyong.
A nyári égből havazik. A lélek papírjára ráfagytak a szavak.
Mit számít, mit kap az ember, ha előtte elveszít mindent.
Üres vagyok súlytalan mint a pusztába kiáltott szó nem bír felkelni bennem a nap a megmaradt szikrányi fényt szemében menekíti a szívem mögül felröppenő madár.
Bármily elképzelhetetlen, életünk legszomorúbb percében életünk legboldogabb pillanatának is helye lehet.
A mély bánat többnyire hallgatag és rejtezkedik.
Facebook
Pinterest