Idézetek a szomorúságról
Az emberek boldogtalansága gyakran fakad a kétségbeesett próbálkozásból, hogy olyasmit befolyásoljanak, ami nem tőlük függ.
Van a világon olyan bánat is, amit nem lehet megsiratni. Az a fajta, amit senkinek se lehet elmondani, s ha mégis, akkor sem értik meg. Ez a szomorúság megváltozhatatlan, csendben megüli a szívet, felhalmozódik, mint a hó a szélcsendes éjszakákon.
Az ember vigyázzon fiatalkorában, hogy a bánat ne vájjon csatornát benne. - Mert: a bánat elmúlik s a csatornák viszont itt maradnak s meg akarnak telni. S a legkisebb ok elég arra, hogy megteljenek.
Isten boldogságra teremtett minket, így el kell fogadnunk, hogyha szomorúak vagyunk, azt csak magunknak köszönhetjük.
Túl sok együttérzés olykor rosszabb, mint a semmi. Az ember dédelgetni kezdi a fájdalmát. Elraktározza, csiszolgatja, mint valami beteges kincset, hogy igazolja mindazt az együttérzést, amit kap.
A bánat a részeddé vált, fájdalommá alakult. Egyre inkább elnehezült, és egyre mélyebbre húzott, ahol már senki nem tudott elérni téged.
Civilizált boldogtalanság - minden boldogtalanság legrosszabbika. Szürke és sivár.
Sohasem lenne szabad kötődni, hogy aztán ne fájjon a lemondás. Ezért fáj mindig. Ezért bujkál ott a bánat minden egyes szerelmes percünkben.
Nem érted, hogy az embernek a boldogságon kívül pontosan ugyanúgy, tökéletesen ugyanannyi boldogtalanságra is van szüksége?!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Nincs rá mód, hogy mindent elmagyarázzunk, amiről akkor beszélünk, ha kimondjuk azt a szót, hogy szenvedés.
Boldogtalanság, ha elválasztanak azoktól, akiket szeretünk.
Csak jöttem némán könnyes folyókon hullató ligeteken és zokogástól rengő réteken is némán keresztül csak a sírásom csorgott száz arcomon mely már halovány mint a hajnali holt hold mely szégyen a hajnali hajnali égen.
Néha arra gondolok, jobban örülsz, ha néma vagyok. Hogy csak egy cuki baba vagyok a számodra, és úgy hagysz majd el, ahogy az ember eltesz egy babát, miután játszott vele. De vannak olyan pillanatok is, mikor úgy érzem, ugyanúgy szeretsz, ahogyan én téged, és ami köztünk történik, az csoda.
Az élet arca nem mindig nevet, bús könnyek szántják sokszor, és a múlt gyötörni jár még, az ég is borult, ha visszapillant rája néhanap.
Szeretnék venni egy nyakéket. Felfűzni mind a könnyeim s átnyújtani tenéked.
Facebook
Pinterest