Krasznahorkai László

Nem vagyok babonás, csak utálom, ha fekete macskák futnak el előttem.

A globális világ létrejöttétől kezdve minden globális kiterjedésű lesz, de nemcsak az emberiséget veszélyeztető katasztrófatörténetek lesznek globálisak, hanem például a technikai civilizáció pozitív hozadéka is érint mindannyiunkat.

A világ eddig is tele volt fenyegető tényekkel, és ezután is tele lesz: a bajt egyedül az ember jelenti, mert alkalmazkodóképessége ugyan van, de ez valójában marad animális, és ez nem elég, vagy pontosabban nem is lehet elég a változásra.

Ott tartunk, hogy az egykori tömegkultúra elment egy bevásárlóközpontba, szépen átöltözött, ilyen napszemüveg, olyan cipőcske, és mire kijött, már magaskultúraként definiálta önmagát. És ezt mindenki elfogadta.

Nem, korántsem a véletlen szerkeszti a maga rettenetes, kiapadhatatlan, diadalmas, legyőzhetetlen erejével, hogy dolgok szülessenek és szétessenek, hanem mintha egy homályos, démoni szándék dolgozna itt, és ez oly mélyen bele van szerkesztve a dolgokba és a dolgok közti állapotok szövetébe, hogy a szándék bűze mindent betölt.

A művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van.

A művészet, az egy felhő, amelyik árnyékot vet a hőségben, vagy villám, ami eltöri egy helyen az eget, ahol az árnyék alatt vagy a villámfényben egyszerűen már nem lesz a világ olyan, mint azelőtt volt.

Az eszményi könyvtár, mit tudom én, 53 millió könyvvel, az ott van, mint egy kincs, amihez nem nyúlhatna senki, hisz az értékét épp azáltal őrzi, hogy mindig készen áll rá, hogy a saját értékén álljon, más szóval hogy készen álljon, és kész.

Meg kell mondani őszintén az embereknek, mi az univerzum, amiben élnek, a szemükbe nézni, és megmondani, hogy az univerzumban háború van, hogy az univerzumban nincs béke, hogy az univerzum, az veszély, kockázat, feszültség és: rombolás, hogy nincs semmi ép, hogy az ép fogalma hazug, hogy minden béke, csendesség, állandóság és pihenés: áltatás.

Ostobaság ellentétes erőkről, egymással szemben álló oldalakról, egymást kiegészítő fogalmakban leírható valóságról beszélni, szamárság jóról és rosszról, mert minden rossz, vagy semmi nem az, mert a teljes valóság csak egyféleképp nézhető, folyamatos pusztulásként, permanens katasztrófaként, a katasztrófa a realitás, ebben élünk, a legkisebb szubatomi részecskétől a számunkra legnagyobb bolygónyi méretekig, minden.

Csak dolgom van, de nincs életem.

Az állatok szeretete az egyetlen szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik.

Elég lemondani a gondolkodásról, és csak nézni a dolgokat, már létre is jön a gondolkodás új alakban, vagyis megszabadulni nem lehet, akár gondolkodik az ember, akár nem gondolkodik, mindenképpen a gondolkodás foglya.