Idézetek a szomorúságról
Éppen akut önsajnálat állapotában leledzel (...). Ilyenkor veszélyes az alkohol. Életveszélyes. Az első pohár: könnyű borongós hangulat. A második: bepirosodik a szemed, szipogsz, és ráakaszkodsz egy ismerősre, hogy kivívd az együttérzését. Harmadik pohár: egy vadidegennek öntöd ki a szíved, elmeséled neki egész életed történetét, és elvárod, hogy megessen rajtad a szíve. Negyedik pohár: kisétálsz a fedélzetre, a vízbe bámulsz, és arra gondolsz, hogy senkinek a világon nem hiányoznál...
A nyafogókkal és az összeférhetetlenekkel könnyen elbánok, de a szomorúakkal nem tudok mihez kezdeni. Úgy érzem, mintha az én feladatom lenne, hogy akaratuk ellenére felvidítsam őket.
A boldogtalanok rossz szokása, hogy igényt tartanak a környezetük sajnálatára, abban a szent meggyőződésben, hogy jogosultak rá.
A depressziósok csak magukkal törődnek, és megnyomorítják a környezetüket.
Az én életem egy kis csónak, amit egy tomboló vihar bántalmazott.
Kore wa Zombie Desu ka? c. film
A hideg érzés igenis létezik. Én így nevezem. Vagy hívjuk inkább kiüresedésnek? Amikor tárggyá válik az ember. Kívül reked az időn, megnyugszik, természetesnek veszi, hogy minden mindegy. Nincs bátorság, nincs gyávaság, beletörődés van, az pedig mindent visz, ugyanakkor meg is könnyíti a dolgodat.
A szomorú lélek gyorsabban öl, mint a bacilus.
A gonoszság is energia, vissza is megy ahhoz, aki adja. Látszik az arcukon. Feszültek és mogorvák. Boldogtalanok és keserűek. Csináld, éld meg te is, és az életedet valami igazán szürke és szomorú fogja bejárni. Valami, ami egy percre sem adja meg a lehetőséget arra, hogy úgy igazán boldog legyél, hogy az emberek szeressenek, és vágyják, hogy velük legyél: az életükben, a hétköznapjaikban, de leginkább a gondolataikban.
Ha valami nagy baj ér, keresgéljük a szavakat, dadogunk, hosszú szüneteket iktatunk be. Elakadunk. Mások nyelvén keresztül azonban visszakapjuk a nyelvünket. Fordulhatunk a vershez. Kinyithatjuk a könyvet. Valaki már járt odalent a mélyben, és felhozta nekünk a szavakat.
Ne várd, hogy a külvilági események tegyenek boldoggá. Ha süt a nap, jó, ha eső zuhog, rossz; ha virágzik, jó, ha hervad, rossz; ha szeret, jó, ha nem szeret, nagyon rossz; ha nyerek, jó, ha vesztek, kétségbeejtően rossz - így élünk. És sajnos ritkán süt a nap, a virág hamar hervad, ritkán nyerek, és az, hogy szeressenek, a legnagyobb hiánycikk manapság.
Nem tudtam, hogy a szomorúság olyan, mint egy spirál: amikor már azt gondolnád, hogy elértél a legmagasabb pontjára, és átértél a hegyen, akkor újra lefelé vezet az út, míg végül a legmélyebb pontra érkezel.
Boldogtalanságod nem csak belső lényedet és környezetedet szennyezi be, de az emberiség kollektív pszichéjét is, amelynek elválaszthatatlan része vagy. Nincs az emberen kívül más életforma bolygónkon, amely negativitásával, kegyetlenségével mérgezné az őt tápláló Földet.
Mi haszna a szomorkodásnak? Az életben hol fölfelé haladtam, hol lefelé zuhantam, de azt az egyet megtanultam, hogy eső után köpönyeg.
Rájöttem, hogy ha valaki szomorú, a napfénynek irracionális, jobb kedvre derítő hatása van. Sejtelmem sincs, miért. Talán csak erőt akar önteni belénk, hogy ismét túléljük a magányos, reményvesztett éjszakát.
Egy bánatteli kedélyállapot megszűnik szenvedés lenni, amint tiszta és egyértelmű képet alkotunk róla.
Facebook
Pinterest