Idézetek a szomorúságról
A bánat? egy nagy óceán. S az öröm? Az óceán kis gyöngye. Talán, Mire fölhozom, össze is töröm.
Bánta már az ablakon kihajigált kisebb vagyont, amibe az önismereti túrája került, bánta, hogy egy éles kanyarral kifarolt a korábbi életéből. De legjobban azt bánta, hogy nem kapott helyette valami sokkal fényesebb újat.
Neked talán boldognak kell lenned ahhoz, hogy éld az életed, de nekem nem.
A szomorú hétfők gondjaitól többnyire csak a szomorú vasárnapok keserűségéig vagyunk képesek eljutni. És amíg a sebeinket nyalogatjuk, nem vesszük észre a körülöttünk tündöklő élet páratlan csodáit.
Nem vagyok vidám; mégis úgy teszek, S a látszat eltakarja a valót.
Akit nem véd a szerelem, hiába védi az magát; dereka körül égő erdő lehet szeméremöv, koszorú-lánc - elfogy a levegője, nyomora, csöndje s nézi csak: hogy kopik fölüle el az ég utolsó csillagig.
Amikor a fül soha nem hall dicséretet, a szív egy idő után elveszíti a késztetést a próbálkozásra.
Az emberek néha az általuk cipelt teherről beszélnek. Nos, az én életem egy tehervonat.
Azt mondják, a boldogtalan ember elfoglaltság után vágyik, hogy elterelje figyelmét önmagáról. Ugyan, csakúgy, mint a halálosan fáradt ember téli éjszakán inkább vacog, mintsem hogy felkeljen, és takarót keressen magának.
A bánat olyan, mint egy hosszú, kacskaringós völgy, ahol minden kanyarulat vadonatúj tájat rejthet. Ám korántsem szükségszerűen. Néha a meglepetés lényege éppen abban rejlik, hogy ugyanolyan vidéken járunk, mint amiről azt gondoltuk, hogy már mérföldekkel magunk mögött hagytuk. Az ember ilyenkor elálmélkodva szétnéz, hogy a völgy vajon nem egy körbe vezető árok-e. De nem az! Vannak ugyan visszatérő részletek, de a sorrend nem ismétlődő.
Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár, És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap Bánatomra hátha írt ad.
Tudom, hogy most már nem szeretsz, írod is, hogy nagyon-nagyon végtelenül szerettél - így mondod, múlt időben. Én nagyon szeretlek most is, minden ingadozásod és mindenek ellenére. Félre sem vonulok, nem is lépek elő, vagyok és leszek, ahol, ahogyan hagysz.
Az élet arasznyi, és mégis a szomorúságok egész hegyei férnek belé.
Az érzelmeknek megvan a fonákjuk is, akadályokat is képezhetnek, és kedvezőtlenül is befolyásolhatják életünket. Gondoljunk csak a hosszan tartó búskomorságra! Mire tudatosulna, már át is alakult depresszióvá.
Minden reggel, amikor úgynevezett "új napra" ébredek, kedvem lenne újra lehunyni a szemem és nem fölkelni az ágyból. De muszáj.
Facebook
Pinterest