Idézetek a szomorúságról
Csak magára gondolt, mintegy beletemetkezve porrá omlott álmaiba, elcsüggedve, betegen s feneketlen bánattal tele; és hirtelen meggyűlölve ezt a mesterséges légkört, amelyben annyit szenvedett, friss rétekre áhítozott, áldott falusi nyugalomra, békességes életre a szülőház árnyékában egyszerű, jó szívekkel.
Ha ajándékot kapok valakitől, szinte mindig az a vége, hogy elszomorodok tőle.
Nagyon sok miért van, amire nincs válasz.
Mi lenne ha kivenném a régi fájdalmakat a szekrényből hátha ki lehet már dobni őket vagy felhasználni egyszerűbb feladatokra.
Kevés dolog van, ami úgy megviseli a pszichét és a testet, mint a haláleset és a válás. De sajnos nem lehet betiltani egyiket sem.
Ha sajnálnak bennünket, előbb-utóbb mi is sajnálni fogjuk magunkat.
Az, hogy életben vagyunk, hogy eme földeken kószálunk, az maga egy átok.
A mennyeknek egy része a hozzám hasonlóaknak van fenntartva a nap ott nem termékenyít, a pénz nem fénylik.
Nekem attól nem lenne jobb, hogy másnak is rossz. Azt akarom, hogy nekem ne legyen az. Nem ugyanaz a kettő.
A folyamatos önsajnálat furcsa módon előbb-utóbb megedzi a lelket.
Ha úgyszólván nem szomjúhoznánk szüntelen a boldogságot, a kellemes érzéseket, az elismerést, a gyengédséget, nem lennénk oly gyakran szomorúak, midőn mindez hiányzik. És aki többé mit sem kíván, az soha nem is lenne többé szomorú. Csak a szomjat kell elnyomni, és elnyomódik a fájdalom is.
A szomorúság az esti és a hajnali esőhöz hasonló, amely elszomoritja az embert és az állatot, de megtermékenyiti a földet, kisarjasztja a gyümölcsfákat, megérleli a datolyát, a gránátalmát, és felpattantja a rózsabimbókat.
A depresszió a nyápicok és a nők kenyere.
A depresszió, az olyan, hogy jön, és aztán ott is marad. Egy agyfekély, de hiába nem piszkálod, mert akkor is megmarad.
Oly rövid az élet, nagyon rövid. De itt és most élünk, és lehet, hogy csak itt és csak most. Ha pedig így van, nem fordítottál-e te hátat azoknak a napoknak, amelyek mindenek dacára még mindig tündökölnek - hogy bent tévelyegj a gondolatok sötét és komor labirintusában, ahol már nem férek hozzád, s ahonnan ki sem vezethetlek?
Facebook
Pinterest