Anne Frank

Senkinek egy pillanatot sem kell várnia ahhoz, hogy elkezdje jobbá tenni a világot!

Ha mindenki csak saját magának kaparja ki a gesztenyét, akkor éljen is mindenki a maga pénzéből.

Valóban erőfeszítéseket kell tennem, hogy leszokjak a fecsegésről, de attól tartok, nincs mit tenni, mert ez a nyavalya örökletes. A mamám is nagyon szívesen pletykálkodik, nyilván én is tőle vettem át. Még eddig ő sem szokott le róla.

A rózsa szép, kecses és illatos, de ha valami nem a kedve szerint történik, azonnal kimereszti tüskéit. A rózsa olyan, mint egy elkényeztetett gyerek, első pillantásra nagyon aranyos, de ha hozzáérsz vagy egy pillanatig mással vagy elfoglalva, s így nem ő marad az érdeklődés középpontjában, azonnal beléd vájja körmeit.

A legtöbb ember hagyja magát elvakítani a külső csillogástól (...). A rózsa előkelő és szép, de akárcsak az emberek világában, a virágokkal kapcsolatban sem veti fel senki, hogy egy külsőre csúnyább példány mégis értékesebb lehet.

A rózsa kívülről igenis szép, s ha nem ő állna mindig az előtérben, talán még kedves is lehetne; de mivel ő a virágok virága, önmagát mindig szebbnek fogja tartani, mint amilyen valójában; mindaddig, amíg ez így van, a rózsa gőgös marad.

A harangvirág sosem érzi magát egyedül, a szívében zene szól. Ez a kis virág sokkal boldogabb lény, mint a rózsa. Nem kell törődnie mások dicséretével; a rózsa kizárólag a csodálatnak és a csodálatból él; ha ez nincs meg, nem marad semmi, aminek örülni tudna. A külseje más emberekért van, a szíve üres, így hát nem is vidám. Ezzel szemben a harangvirág nem olyan szép, de "igaz" barátai vannak, akik dicsérik a melódiáiért, és ezek a barátok a virág szívében élnek.

Ha majd nagyobb leszel, magad is meghallod a szíved dalát.

Ne gondolják, hogy én egyike vagyok azoknak, akik azt szeretnék, hogy visszatérjen a természeti népek kora, s mindnyájan állatbőrben járjunk; szó sincs róla, de egy kicsit szabadabb, egy kicsit egyszerűbb öltözködés sokkal természetesebb lenne.

Olyanokkal veszekedni, akik közömbösek a számunkra, tényleg bolondság; olyanokkal viszont, akik nem közömbösek, más a helyzet. Mert őket szeretjük, és inkább fájdalmat érzünk, semmint dühöt, ha veszekedni kezdenek vagy olyasmit tesznek, amiből veszekedés lesz!

A legtöbb ember, akár házas, akár nem, a lelkében egyedül van. Senkijük nincs, akivel minden érzésüket és minden gondolatukat megoszthatnák, és pontosan ez az, amit én is a legjobban hiányolok.

Amit akkor keresünk, amikor szomorúak vagyunk, az valójában nem más, mint a Boldogság, s bár annyi sok mindent nélkülözöl, mert nincs senkid, akivel beszélgethetnél, mégis, a benned lévő Boldogság, ha egyszer rátaláltál, soha nem vész el. És most nem a földi dolgokra gondolok, hanem kizárólag a lelkiekre. Hiszem, ha egyszer megtaláltad a Boldogságot önmagadban, akkor sokáig láthatatlan maradhat ugyan, de elveszni mégsem vész el soha!

A félelem nem segít, nem számít, s mindenki (...) legjobban teszi, ha belemerül a Természet szemlélésébe, és megérti, hogy sokkal közelebb van az Isten, mint a legtöbb ember gondolja.

A meleg és kellemes szobákban ülő emberek közül ugyan kinek van fogalma arról, milyen életük van a koldusoknak? A sok "kedves" és "jó" ember közül ugyan hányan gondolkodtak el azon, milyen az élete a köztük élő sok-sok gyereknek és embernek. Igaz, olykor mindenki ad néhány fillért egy-egy koldusnak, de legtöbbször barátságtalanul nyomják a kezébe, majd jól becsapják az ajtót az orra előtt. A jóságos adományozó legtöbbször még undorodik is, hogy megérintse azt a kezet! Így van vagy nem így van? Később meg mindenki csodálkozik, miért olyan gátlástalanok a koldusok! Nem lenne mindenki ugyanilyen gátlástalan, ha inkább kutyaként, mint emberként kezelnék?

Minden ember egyenlőnek születik, aztán minden ember meghal, világhíréből semmi nem marad. Minden gazdagság, minden hatalom és nagyság csak néhány évre szól, miért ragaszkodunk hát mindehhez a sok mulandó dologhoz? Azok az emberek, akiknek még feleslegük is van a saját vagyonukból, miért nem képesek erről a feleslegről lemondani embertársaik javára? Miért kell azt a néhány évet itt a földön olyan nyomorúságosan leélni?