Idézetek a szomorúságról
Valami volt. Mint mikor megakad az óra s tovább ketyeg, egy szomorú angyal szivárványra mosolyog és újra pityereg.
Aki reménytelen és életunt, megbetegszik, a halál felé gravitál, és nincs orvos, aki megmenthetné.
Valóság, változás, Latyak, eső, hópihe, sírva mulatás... Valaki szólít, de nem felelek. Elbújok veletek, álmok, Hol nem szúr semmi, nem sért semmi, Nem marnak belém.
A torkom összeszorul, járni alig bírok. Az útra napfény borul, ha rád gondolok, sírok.
Szeme telefutott könnyel, ám a cseppek nem buggyantak elő, mintha valami különös, makacs erő kiegyensúlyozta volna őket a szemhéjak peremén.
Oly mély az éj ezen a szigeten Kormos fény folyik a vizeken Ámbátor nem vagyok idegen az íze már itt van a szívemen.
Semmi nincs olyan lehangolóan sivár (...), mint az olyan szoba, amelyikben élt egy kicsit az ember, és már útra készen összecsomagolt benne. Mint egy karácsonyfa, amiről leszedték az összes díszeket, nem?
Csak üldögélek tétlenül, lekapcsolom magam. Bámulok a semmibe, így minden rendbe' van. Míg vesztegel a pillanat, idebent csak pörög egy végtelen magnószalag a szemhéjam mögött.
Nincs semmi baj, csak a fejemben nem szűnik a monoton zaj, Asszem, jól vagyok, a testem virul, a lelkem kicsit halott.
Unom, gyűlölöm a nap sugarát, Dőlne már romba az egész világ!
Könnyen színlel nem-érzett bánatot A hazug szív.
Egy bú a másik sarkában tapod, Oly gyorsan jőnek.
A bú ha jő, nem jő mint egyes őrszem: Egész dandár beront.
Megátalkodni a Bánatban: ez vétkes nyakaskodás, Nem férfias bú; Isten elleni Rugódozás, mely gyarló szívet és Nem béketűrő elmét árul el, És bárdolatlan, együgyű eszet.
Nem hallod, üvöltök - csavargóvá tettél, Nem hallod, meghalok - míg te élni mentél, Nem hallod, nyöszörgök - korbácsol a világ, Nem hallod, könyörgök - esőért a virág.
Facebook
Pinterest