Idézetek a szomorúságról
Ha a hozzám közel állónak rossz kedve van, akkor az enyém már nem is olyan érdekes, az a dolgom, hogy segítsek, ahogyan tudok.
Miért térdelek már megint elfáradtam a langyos út megáll velem majd messze fut meleg az út a szív hideg nem üzenek most senkinek nem üzenhet nekem se más minden szó üres vallomás.
Van lágy téli szomorúság, az hideg és szép és nincs oka, és van sokkal szebb szomorúság is, olyan, mint a hajamba gabalyodott varjú: én magam vagyok a kalitkája.
Kérdezed, mi a szerelem - nem éreztem sosem - Kérdezed, az öröm milyen - a fényét nem látta szemem. Kérded, mi az aggodalom - őt ismerem - őt barátnőmnek mondhatom.
Most arra vágynék, hogy ne legyen arcom, legyek olyan, mint egy összegömbölyödött sün, amelyik este kel csak útra az utcai árkokban, óvatosan felkapaszkodik a parton, és a csillagokba dugja szürke orrát.
Tűnnek az öröm' napjai, 'S bús ködbe borúl életünk, Sírunk sohajtunk utánok De semmit viszsza nem nyerhetünk.
Tetszik vagy sem, valakivel meg kell osztanod a bánatod (...), különben a múltbéli sebek felőrlik a lelkedet...
Aki búval adós, mit tegyen? A türelemtől kölcsönt hogy vegyen? Az ilyen rigmus két irányba néz, A fele epe, másik fele méz.
A napkelték, a nápolyi öböl, a tenger... de az ember nézi, nézi és elszomorodik. Ez a legrosszabb, hogy mindig valamiért szomorú az ember. Akkor már jobb itthon: itt legalább másokat okolhatok, és magamat felmentem.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Miért nincs erő visszahozni azt, mi kifoghat a kegyetlen időn, a leheletnyi halovány vigaszt?
Fáj, fáj. Mi fáj? Nem is tudom. Oly réteges a fájdalom, s egymás fölé gyűrűzve gyűlik. Mit számlálgassam magamon a szomorúság évgyűrűit?
Én úgy viseltem az aggodalmat, akár egy régi gyapjúpulóvert: folyton dörzsölt és szúrt, de akkor is minden reggel újra felvettem, szinte már megnyugtatott ismerős érintése. Hiába próbáltam, sehogy sem tudtam elképzelni magam nélküle.
A szívfájdalom (...) sosem múlik el teljesen, csak csillapodik. A minden lélegzetvétellel érzett éles, lüktető fájdalom végül tompább fájdalommá változott, amiről az ember megfeledkezhet, de sosem törölheti ki teljesen a tudatából.
A bánatot nehezebb elviselni, ha az embert kisebb hadseregnyien figyelik.
Talán önzés, talán nem, mindenképpen gyarlóság: nekem a magam baja fáj legjobban, és csak ez után tudok kozmikusan is fájni.
Facebook
Pinterest