Fehér Béla

Olyan sötét vagy, mint egy beomlott homokbánya.

Minél kevesebbet tudunk egymásról, annál cukrosabb lesz az életünk.

Az emberi pályafutás legfényesebb pillanata, amikor a végéhez ér. Következik a nagytakarítás.

A véletlen a legnagyobb teremtő, amely úgy öleli körül a Földet, akár az ózonpajzs, és még csak ki sincs lyukadva. Reggelente így imádkozom: íme, a véletlen, az én szabadítóm, bízom, és nem félek, mert erősségem ő nékem.

Az ember csak a kevésbé fontos dolgokról dönt az eszével, a sorskérdésekről a közérzete határoz, méghozzá meglepően könnyedén. Az értelemnek nem oszt lapot, hallgatásra ítéli, ahogy szerelem idején is.

A múlt ismerete megbocsátóbbá teszi az embert.

A múltat nem lehet megismerni. A történelem szakaszonként dől a sírba, azzal a kihaló nemzedékkel, amelyik létrehozta. Csak mese marad utánuk. Hazug mese!

Sajnos öregszem, galambocskám, egyre jobban kopaszodok, pedig mennyire szerettem fésülködni!

Isten (...) régen elhagyott bennünket. Fel-ad-ta! Sebaj, itt van nekünk helyette a tudomány.

A lelke mélyén mindenki tudja, mikor hibázott. (...) A sors minden botlásunkat, vétkünket leveri rajtunk.

A hideg érzés igenis létezik. Én így nevezem. Vagy hívjuk inkább kiüresedésnek? Amikor tárggyá válik az ember. Kívül reked az időn, megnyugszik, természetesnek veszi, hogy minden mindegy. Nincs bátorság, nincs gyávaság, beletörődés van, az pedig mindent visz, ugyanakkor meg is könnyíti a dolgodat.

A telefon az öngyilkos nyugati technológia mintapéldája (...), mert ha elromlik, nem lehet rajta felhívni a szerelőt.