Idézetek az öregedésről
Az öregedéstől már nem félek. El sem tudom hinni, hogy valaha ilyen butaságot mondtam. Milyen gyerekes! Milyen sértő és arrogáns! De leginkább nagy-nagy butaság. Kétségbeesetten szeretnék megöregedni.
Itt a kezem, és nyujts kezet te is, hű cimborám, együnk igyunk, sóhajtva, hogy: haj-hajdanán.
Az évek jót tesznek a színésznek. Minél több élmény éri, annál jobb lehet.
Hatvankilenc év érdekes kor - a végtelen lehetőségek kora - az a kor, amikor is egy egész élet tapasztalata végre jelenteni kezd valamit.
Add meg nekem, ha megöregszem, ne lehessen az életemre egyetlen rossz szavam. Ne mondhassam szenteskedőn: ezt vagy azt megbántam, ne köphessem szemközt magam!
A ráncok az idő sebei, amelyek néha olyannyira elmélyülnek, hogy belehalunk az öregségbe.
Mint fehér gyertya az oltár felett, oly szép az arc, ha megöregedett.
Ó, ha eljön öregkorunk, Szerelmünk mélyebb s babonásabb... Ragyogj, ragyogj hát, alkonyunk, Végső szerelmünk fénye, áradj!
Vénülve mogorva az ember. Süt a nap, s örvendeni nem mer, sikerét is éli kudarcként. Sötétre avul az önarckép.
Van, ami mindenhol egyforma. A gyerekek kacagása, a szegényeket sújtó nyomor és az öregek ráncai - azok különösen. Minden ember egyformán hajlik meg, s a ráncok is egyformán ülnek ki az arcokra. Bennük az egész élet - öröm, bánat, szenvedés, boldogság, nélkülözés, minden. Kezdem néha azt hinni, - sok-sok év után -, hogy egyszer bizony az én hátam is meghajlik, mint a fenyő Isten előtt.
Szomorú őszi, öreg gyereknek születtem, én nem tudtam úgy örülni, mint a többiek. Most kezdek lassan fiatalodni, érzem az őszben a ficánkoló tavaszt, a napsugár utolsó fölényes magasságait, ahogy átugrálja az ősz buckáit. Mindenütt könyörgő füstoszlopok kapaszkodnak az ég felé, a tűz, a víz könyörög a hosszú napsugárért.
Flamingó-színű gyerekkorom évei, ahogy öregszem, közelednek, nekem a halál születés; a születés az első halálom volt. "Van-e nagyobb árvaság, felnőttek között gyerek maradni?" De én öreg gyereknek születtem.
Nem szabad hagyni, hogy az öregség megrohassza a lelkedet és a szívedet, el kell menni, el kell utazni oda, ahol még álmodozhatsz.
A fiatalságtól az öregségig olyan lassú átmenet vezet, hogy az ember maga észre sem veszi a változást. Ugyanígy, amikor az ősz követi a nyarat, s a tél az őszt, a természet olyan fokozatosan változik, hogy nemigen tudjuk nyomon követni.
A fiatalok nem hiszik el, hogy az idősebbek is bejárták ugyanazokat az utakat és tévutakat, amiket ők, nem tudják elképzelni, hogy egy mai vénség is volt olyan szerelmes valaha, hogy elveszítette a józan eszét. Egy idős hölgy semmi más többé, mint egy idős hölgy. A fiatalok csak a ráncos bőrt látják, az óvatos lépteket, a bútorokba kapaszkodó kezet. Pedig egy hölgyhöz éppen annyira hozzátartoznak az emlékei, leélt élete, a szerelmesével töltött éjszakái is. (...) A fiatalok azt hiszik, hogy az ilyesmi csak az ő számukra létezik, és annyi fantáziájuk sincs, hogy elképzeljék magukat öregként.
Facebook
Pinterest