Idézetek az öregedésről
Sose tett semmit, hogy feltüzelje a fiatalember szenvedelmét, csak élvezte gondatlanul, a nagy gondatlanság nyugalmával... egyébként is közel járt már az asszonyi nyár végéhez, a gyöngédség s a meggondolás e sajátos életkorához, mikor a kezdődő érés mélyebb lángot kap a szembe, amikor a szív ereje egybevegyül az életismerettel, a teljes asszony végső nyílásában dúslakodva tárja fel szépsége tökéletes harmóniáját. Sose volt benne ennyi jóság, ennyi elnéző szeretet. Tudta, nem bukhatik el, s átadta magát annak az érzelemnek, amelyhez eddigi bánatai, úgy vélte, teljes jogot adnak. És aztán olyan jó is volt és annyira ismeretlen.
Megöregedtem talán mégis, jobban, mint az asszonyok a bolt előtt, ijedezek és nem bízom semmiben, röhögök már csak sopánkodás helyett, mint egy középkori bolond, csak nem látom a lánc másik végét, mégis azt hiszem, mindannyian így öregedünk meg.
Sok öreg párban látom még csillogni az örök szerelem fényét. Kivillan a megszokás, az elfáradás, a sorsközösség hétköznapi homályából. Még mindig fogja a kezét. Még mindig rá tud pillantani úgy, mint szerelmes. Messziről néz már ez a tekintet - de ugyanaz.
Az élet estéje magával hozza lámpását.
Egyik nap még fiatalok vagyunk, balosak, szépek, szexik, kívánjuk egymást, de aztán szétmegy a család, új társak jönnek, új családok, ide-oda költözések, és az élet elrobog mellettünk.
Mire beláttam, hogy külső kényszer nélkül is rendszeresen futnom kell az életben maradáshoz, megöregedtem.
Az ember könnyen megfeledkezik róla, hogy fiatalon mindent másképp lát, minden sokkal szebbnek tűnik. (...) A romlás hirtelen következik be, a világ egyik napról a másikra hullik darabokra.
Ugyan mennyi minden férhet bele egy átlagos szeptemberi napba? Megtölthető az idő, akár egy zsák? És vajon lineárisan halad, vagy körbe-körbe, hogy az ember bárhonnan is indul, mindig ugyanoda jut vissza? Azért ez utóbbi nem valószínű. A fiatalság elmúlt, és nem tér vissza soha.
Az öregedés káros löttyedt leszel és ráncos a farod is erősen lötyög s mivel oly lassan döcögsz félő, hogy rád húznak egy zsákot.
Ne listázd minden kis halálod nem jó a múltba vájni látod úgy úgy sirasd csak ifjúságod azzal még vissza nem hozod.
Ha végképp öregség kútjába estünk alabástrom elefántcsont vagy sárga márvány lesz testünk mit látunk majd az ágyban izzadtan egymásra lesve vajon miféle anyagból van két szép öreg szerelmes ember teste.
Gyűlnek az évek apad a lét tanuld a létidő tételét minő Isten-vetette csel ahogy gyarapszik úgy fogy el.
Ne félj az öregedéstől. A fejlődés végtelen. És az emberben lévő szellem örökké fiatal, és teremt, alkot és él, és örökké élni is akar.
Lépteim hordják az évek súlyát, szívem már tudja, mit szemem nem lát. Hajnalon, nappalon, éjszakán át, megyek csak egyre tovább... mindenen át.
Pénzen lehet venni érzékámítást, álmatag csalódásokat, élvezetek fanyar utánzatát, hideglelős gyomor hamis étvágyát; de nem fiatal erőt, akinek gyönyör a tett.
Facebook
Pinterest