Mindig is a május volt a kedvenc hónapom, hiszen egy májust nemigen lehet elrontani.
A szerelem lényege, hogy történjen meg veled. Ha nem történt meg, nem is volt szerelem. Az volt szerelem, ami elől nem tudtál megmenekülni.
Nincs fölöslegesebb a félelemnél.
Mint ahogy testi szükségleteken, halálfélelmen,
Istenen is osztozunk, egymáson is osztoztunk,
egészen véletlenül, mint ahogy szemnek, hajnak
oszt színt a születés, vagy az aknamező méri
kegyelmét, betartja vagy visszafogja törvényeit.
Megöregedtem talán mégis, jobban,
mint az asszonyok a bolt előtt, ijedezek és nem bízom
semmiben, röhögök már csak sopánkodás helyett, mint egy
középkori bolond, csak nem látom a lánc másik végét,
mégis azt hiszem, mindannyian így öregedünk meg.
Pontosan olyan vagy, mint álmomban,
csak eltakar a ruhád, és nem szeretsz többé,
nem hullik többé, ahogy régen,
percre perc, mint a porcukor,
én mégis érzem az időn
a karamellillatot.
Az ember a tízperces élete
egy-egy szakaszán ránéz az öregedő Dunára,
mint a feleségére, bár ismeri minden következményét,
mégis kitör és megkérdezi, hogy szeretsz te engem egyáltalán.
Fél év múlva szóba se
állunk majd egymással.
Magyarnak lenni reménytelen szerelem.
Isten kezében vagyunk.
Ökölbe szorítja.
Ha találkoznánk, olyan
lennél, mint egy hirtelen
megtalált régi kulcscsomó.
Szomorúan nézi az ember,
mert használhatatlan,
a helyiségek, egész ház, ami
ő volt, már rég nincs sehol.
Vajon én milyen tárgy lennék neked?
A hibáid is csak olyanok, mint kegyelmi
végzésben a helyesírási hibák.
Én vagyok a tenger,
te vagy a tenger partja,
a parton a halászfalu,
mert a tenger partja legtöbbször üres,
az csak a lehetőség, hogy megjelensz, a határ,
ami kijelöli a tengert.
Facebook
Pinterest