Buda Ferenc
1936. november 3. — magyar költő, műfordító
Vénülve mogorva az ember.
Süt a nap, s örvendeni nem mer,
sikerét is éli kudarcként.
Sötétre avul az önarckép.
Rámsírja sárgán lombját az őszi erdő. Belep a bánat.
Az ember olykor úgy tud vágyakozni, hogy égetőbben már nem is lehet. Minden csak bánatát képes fokozni, s fájó filmszalag lesz a képzelet.
El-eltűnődöm keserű csillag alatt: mivégre éltem?
Fekete szíjak feszülnek szívemen - érted aggódom.
Elkap a sodrás mibe is kapaszkodjam? Nincs szalmaszálam.
Szemem lehunyva. Gyertyám is tövig égett. Látok: sötétet.
Szerettelek és szeretlek - akarom, hát elfeledlek. Eltemetlek, de megtartlak régi szépnek, drága dalnak.
Facebook
Pinterest