Iselin C. Hermann

Az érzelmek általában nem a semmiből jönnek. Minden az alapozáson múlik.

Amikor megszűnik a fájdalom, eltűnik az érzékenység.

A vetkőzés személyesebb, mint a meztelenség.

A fiatalok nem hiszik el, hogy az idősebbek is bejárták ugyanazokat az utakat és tévutakat, amiket ők, nem tudják elképzelni, hogy egy mai vénség is volt olyan szerelmes valaha, hogy elveszítette a józan eszét. Egy idős hölgy semmi más többé, mint egy idős hölgy. A fiatalok csak a ráncos bőrt látják, az óvatos lépteket, a bútorokba kapaszkodó kezet. Pedig egy hölgyhöz éppen annyira hozzátartoznak az emlékei, leélt élete, a szerelmesével töltött éjszakái is. (...) A fiatalok azt hiszik, hogy az ilyesmi csak az ő számukra létezik, és annyi fantáziájuk sincs, hogy elképzeljék magukat öregként.

A tehetetlenség az egyik legveszélyesebb érzés, mert a cselekvésképtelenség óriási űrt teremt, fekete lyukat, mely minden energiát magába szív.

Amikor egy jelentős esemény kibillent bennünket addigi életünkből, az idő egyszerre egyetlen ponttá zsugorodik össze, amit az istenért sem akarunk elengedni, ugyanakkor a pillanat, amelyet, tegyük fel, harmincnégy, most már harmincöt, harminchat másodperccel ezelőtt éltünk át, végtelenül távolinak látszik. Már-már úgy tűnik, mintha nem is lenne semmi közünk hozzá.

Vajon a hűség igénye nem hiú kicsinyesség csupán? Kisebbrendűségi érzés vagy egoizmus? Vajon a másik boldogságát akarjuk, ha azt kívánjuk, hogy monogám életet éljen?

Amikor szerelmes az ember, az olyan, mintha a szíve életre csókolná a testét.

Az idő természetes úton gondoskodik arról, hogy ne egyszerre történjen minden. Amíg be nem bizonyítanak valami mást, így múlik az idő.

Vigyázz magadra! (...) A sebzett, kaotikus, gyászoló ember az utolsó, aki meg tudja fogadni ezt a jó tanácsot. Aki mély válságban vergődik éppen, még egy díszhalra se tud vigyázni az akváriumban, hogy a fenébe tudna ebben az állapotban saját magára vigyázni?

Villámsújtott vagyok. Elveszítettem a tájékozódóképességemet. Belefulladtam a szemedbe.

A világon szinte mindig mindenütt ugyanaz történik. Némelyik esemény banális vagy végtelenül közönséges, és egyszerűen csak megesik, mások sajátosabbak, ám a legkevésbé sem rendkívüliek. Egyesek ajándékot vesznek, kifestik a lakást, lehúzzák a WC-t, elültetnek egy fát, egy másikat meg kivágnak, vagy felmennek valakivel egy hotelszobába. Az események ugyanazok, ám a szereplők és a körülmények függvényében a hatásuk más és más.

Ha a hangod hallom, a szívem kinyílik, mint virág a reggeli napsütésben.

Az igazi rejtélyeket csak az oldhatja meg, aki őszintén kíváncsi rájuk.

Boldogságra és boldogtalanságra egyazon törvény érvényes: Máté törvénye arról, hogy akinek van, annak adatik, és bővelkedik; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van. Sajátos elv arról, hogy egy bizonyos állapot megduplázza, megerősíti önnönmagát: amikor az ember boldog, mindig hátszele van, az emberek mosolyognak rá, munkát ajánlanak neki, pénzt kap vissza az adóhatóságtól, és csak azért nem nyer a lottón, mert a szerelemben van szerencséje. Ám akkor sem nyer a lottón, amikor fordul a szerencse, mert akkor meg, ugye elkerüli.