Idézetek a kihűlt szerelemről
Helyem volt melletted, mint az összeszőtt zörejnek. Ropogtattál köretnek az élethez.
A magány is jobb, mint tovább szélesíteni a szíveik közti katlant.
Telnek-múlnak, elszállnak az évek... Megfordulok és ha visszanézek, Visszanézek, nézlek téged.
Teríts még reám egy takarót, légy szíves! Hadd melegítsen fel most, hogy az ágy üres. Alatta piszkálom a gyógyult varratot. Látod, hogy mit teszek? Sebet kapargatok.
Aranycselló mély húrjain zenélt a végtelen magány. Akkor megálltam kinyújtott karral, mint világtalan kéregető s utánad tapogattam. Milyen voltál és milyen volt a hangod? hogyan néztél rám és hogyan szerettél? - jaj, elfeledtem.
A "szeretlek" szó ellentéte nem a "gyűlöllek", hanem a "szerettelek". Így, múlt időben.
Leheletnyi pillanat, Ugyan mi voltál nekem, Hogy bennem hagytál egy részt, Mi el nem múlik sosem?
Minden szerelem mulandó. Elillan a legdrágább parfüm illata is. Szerteszállnak csodás álmok, legszebb szavak.
Mindig joghurtkapcsolataim voltak (vagyis olyanok, amelyeknek lejárati dátuma volt), sokszor a történetek csak úgy véget értek, szinte anélkül, hogy észrevettük volna: egyre kevesebbszer kerestük egymást, azután már egyáltalán nem, és a dolognak vége lett, kiürült, mint a műanyag pohár.
Már nem vagy az nekem, aki voltál. Már másnak vagy az. Számomra egy nő lettél a sok közül, valami hiányzik belőled, bár tudnám, mi az. De lehet, hogy csak az a baj, hogy már nem szeretsz, nem ragyog rám a lelked, ezért számomra is érdektelenné váltál. Csak azt nem tudom, miért vagyok ilyen csalódott. Talán mert adtál egy büdös nagy pofont az egómnak. Hogy még rám sem lehet örökkön-örökké várni.
- Akit egyszer szerettél, az nem múlik el. Lehet belőle gyűlölet, vagy barátság, vagy bármi. De nem múlik el. Ha bajban lenne, a világ végére is utána mennék. Kérdés nélkül. Elég lenne egy ölelés. - Akkor miért nem vagytok együtt? - Mert ha együtt vagyunk, előbb-utóbb boldogtalanná tesszük egymást.
Nem haltál meg, nem siratnak, Mégis sírba teszlek. Nem voltál te soha enyém, Mégis én temetlek.
Van abban valami nyugtalanító, ha az ember felidéz egy szívet melengető emléket, és közben fagyos hidegség tölti el.
Szeretett egy ember. Túl sokáig nem mert. Most mellettem van távol.
De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit? A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák... Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit, s a szó gégénkbe hátrál, akár egy pici rák.
Facebook
Pinterest