Idézetek a kihűlt szerelemről
Bozontos felhők felettem, bús emlék lettem fejedben... Próbáltál újból szeretni, mert ahhoz el kell veszteni.
Számomra a szerelem sosem volt racionális, objektív dolog. Amikor elvarázsol valaki, oda kell neki adnod a lelked, de amint megszűnik a varázs, távozni kell (önmagad érdekében).
Vallásom volt a szerelem - És te angyal fölöttem, Nekem a világ sem elég; Én a boldogságnak nevét Csak nevedhez kötöttem. És most minden, minden oda! Élsz és mégis halva vagy, Élek én is, de nem élek: Csak ugy hány engem az élet, Miként forgácsot a hab.
Amikor a szerelem elillan egy házasságból, a gyerekek jelentik a maltert a téglák között. Ha a gyerekek elmennek, a téglák csak úgy hevernek egymáson. S amikor a gyerekek meghalnak, minden elenyészik.
Mi lehet megalázóbb annál, mint rájönni, szerelmünk tárgya nem méltó szerelmünkre?
Ha volt valaha tűz, maradhat még parázs.
Nem vagy már szép, nem vagy már jó, nem vagy már éppen a nekem való, nem lesz gyerek, nagy ház, autó, ahogy te élsz, az nekem nem jó, az nekem nem jó már.
Nem jött utánam se öröm, se bú. Egyikből se hagytunk, elosztottunk mindent.
A Nap felettünk már nem ragyog, Az éj is szürke, nem hagyhatom, Nekem te voltál a támaszom, A kérdést feltettem rég, de nem jött válasz rá.
Hányszor mondjam el? Azt, hogy elmúlt már a tűz, Nem tudom, hányszor mondjam el, Hogy mi történt legbelül. Mondtad már, hogy minden szép lesz, Mondtad már, hogy tényleg értesz, Tudom jól, hogy nem volt bennünk több, Nem volt más.
Mint ahogy testi szükségleteken, halálfélelmen, Istenen is osztozunk, egymáson is osztoztunk, egészen véletlenül, mint ahogy szemnek, hajnak oszt színt a születés, vagy az aknamező méri kegyelmét, betartja vagy visszafogja törvényeit.
Hallgatjuk a csendet, Megfulladunk benne, Mind a ketten tudjuk, Hogy el van ez már cseszve.
Ha valaki azt mondta volna, Már csak három év, és elmész, Felálltam volna, És bemostam volna neki, Hisz ők tévednek, Én tudom jobban, Hisz azt mondtad: Örökké fog tartani. Ki tudta?
Haldoklik szerelmem. Jobban szeretlek most, hogy kialszik, s véle magam is. Ez nem a láng utolsó lobbanása ez nem az alkony szelíd permete. Nem lefoszlás az elfoszló világról Hanem a világ lassú búcsúzása Tőled.
Aznap éjjel az ágyamban fekve azon gondolkoztam, hogy a nyári kalandok milyen gyorsan összejönnek, és aztán milyen gyorsan kipukkadnak.
Facebook
Pinterest