Idézetek a kihűlt szerelemről
Akikkel egyszer szerelembe esel, és az tényleg jó időszak volt az életedben, jó pillanatokkal, akkor azt az embert nem tudod utálni. A szerelem átalakul szeretetté, tiszteletté attól függetlenül, hogy együtt élünk vagy sem.
A párokat ugyanazok az erők választják külön, amelyek összehozták őket. Nem a szikra, hanem az egyensúly vész el, gyakran azért, mert a környezetükben történik alapvető változás.
A szegénység nyomorult állapot, melyben a szerelem még úgy is elfogyna, ha a tengernél nagyobb volna.
A szerelem is meghal, kicsikém... mint ahogy minden és mindenki felett ott lebeg a halálos ítélet. (...) Ha megsiratjuk, akkor sem támad fel, s ha gyötörjük egymást, csak meggyalázzuk szép halottunkat.
Állj meg egy szóra! Valamit kérdezek, Nem halljuk egymás hangját, Rohanunk tovább. Keresem, hol a baj, Pedig egyszerű, Valami elmúlt, eltűnt, S ettől lett keserű.
Az ágy közös még, de az agy már nem, ha jobbra mennék, te arra nem. Már más érdekel, már mást néznék, már máshogy érzek, már másképp, rég, Pedig nem hibáztunk, csak valahogy elmúlt, egymás mellett, valami elmúlt.
Egyszerűen nem tudod, mit kezdj velem. És akár a világ végére is elküldenél, csak hogy este ne legyek itt.
Itt maradtam az éjszakában. Fel se tűnt, hogy milyen csend lett mostanában. Beengedtem a sötétséget, És azóta nem talállak benne téged.
Nem haragszom, de volt idő, hogy a Nap arcod viselte.
A környezetváltozás olyan hagyományos téveszme, melybe tönkrement szerelmek és tüdők vetik bizalmukat.
Ahogy kiejtem, a földre zuhan a neved, és meglazítja a foghíjas parketta léceit. Még egy ilyen becsapódás, és szilánkosra törnek padlón heverő viszonyaink is.
Amíg szeret valaki, addig bosszantják a szeretett személy testi elhanyagoltságai; amilyen mértékben múlik a szerelem, ez a kis bosszúság előbb rossz érzéssé, majd később... undorrá változik.
Egy kapcsolatban az elején minden olyan szenvedélyes. De ez a ragyogás, akárcsak a csillagé, idővel megfakul. Egy idő után elkényelmesedünk.
Mélyre zuhantam, olyan mélyre, hogy már minden szépnek tűnik, ha... nincs velem. (...) Ki kell húznom az életemből, összegyűrni, mint egy régen kifizetett számlát.
Kezdetben csak a szerelem van, ez mindent kitölt és - ahogy mondják - "elvakít". (...) Aztán - az első tüske. Bármi lehet, nem fontos, mi. Ám a kétség növekedni kezd, rétegeződik, erősödik, mint a régi barlangok mélyén, a cseppenő víz cseppkövet épít, de maga-magát is építi lefelé, és eljön a pillanat, bár ez évekig tart, míg összeér a két oszlop. Kiábrándulás, kétség, gyűlölet-rétegek kövesednek egymásra. Végül semmi sem marad az emberben.
Facebook
Pinterest