Idézetek a kihűlt szerelemről
De majd, ha egyszer - valami csodából - A régi lángot visszanyerhetem, Megéneklem e szomoru szerelmet, Akkor tán nem fáj, ha emlékezem...
Rejtegetem szivem mélyén, Féltve, fájón a nagy titkot: Hogy feledni el nem tudlak, Hogy nem leszek soha boldog!
Már nem születik mese abból, ha látlak, csak néma nevetés, hogy miért volt nekem sok, ami vagy, most meg kevés.
S hozzámtartozni lehetett hited, Kinek mulását nem szabad, hogy lássák, Kinek én úgy adtam az ölelést, Hogy neki is öröme teljék benne, Ki előttem kis kérdőjel vala S csak a jöttömmel lett beteljesedve.
A vízcsepp kivájja a követ, a gyűrűt elkoptatja a viselés.
Csak szólni kell, ha fáj. Csak mondani kell, miért. Csak kenyér legyen az asztalon, ami enyém és a tiéd. Kerülj be hozzám, ha téves úton jársz. Tudod, ilyen lehetett volna egy elképzelt világ.
Volt egy mosoly is még, voltak lopott csókok, lopott volt minden pillanat, az örömök, a kínok, már tudom, semmi sem volt igaz, már tudom, illúzió volt minden, nem volt igaz az ölelés, de nem fáj már a nincsen. Most már szinte mindegy, mit írtam akkor, mit éreztem éppen, már nem karcol több csíkot a bánat az éjszakai égen.
De ha elhagysz engem, meghalok, vagy ami még rosszabb, tán megmaradok, s akkor mindörökre elveszek, és már nem kell, aki hazavezet.
A napfény a vízzel játszott, A boldogság szemedben látszott, A Hold csak ránk vigyázott, Az a nyár még igazi nyár volt.
Voltaképpen a szerelem fénysebességgel érkezik, az elválás pedig hangsebességgel. A gyorsabb sebességről a lassabbra váltás nedvesíti be a szemünket.
Nem hiszek abban, hogy házasfelek a válás után is jó barátok tudnak maradni.
Akit nem szeretnek, mindenütt egyedül van.
Te voltál az életem, de én csak egy fejezet vagyok a tiédben.
Emléke visszacsillog, s olykor arcomra tűz, arcomra, mely fakó s elmúlt évekbe néz.
Ma búcsúszóban érkezett az ősz. Ma búcsúszóval messze ment a párom... És a szívem ma üres lett nagyon: deresre sápadt minden, minden álom.
Facebook
Pinterest