Idézetek a kihűlt szerelemről
A válás olyan intézmény, amely csupán néhány héttel fiatalabb a házasságnál.
Fura, milyen könnyen megszakad a szív. Az enyém meg mindig is hajlamos volt rá.
Már nem érzem, hogy mellettem lenne. Azt hiszem, már nincs itt. Azt hiszem, elhagyott, végleg elment.
A seb már begyógyult, egyáltalán nem fáj. De a heg megmaradt. Vajon e heghez hasonlóan őt sem fogom tudni eltüntetni soha a szívemből?
Mikor utoljára láttalak, csillogtál, úgy fájt, hogy nem vagy az enyém, most lopva nézlek, és látom, hogy nincsen mit sajnálnom.
Mint néma csónak parttól az éjszakába, úgy távolodik lelkemtől a lelked. Vágyakozásod sötét hullámain úgy siklik tova s mindig távolabb.
Ha újra elölről kezdhetné, ha maga szabhatná meg a sorsát, akkor sem akarná kihagyni mindazt, amit vele megélt. Még úgy sem, ha tudja, mi lesz a befejezés.
Mert bár nem beszélünk róla, de megtörtént, mi tudjuk, Csak két ismerős vagyunk, kiknek volt még közös múltjuk, De vajon lesz-e jövőnk, erre tőled várok választ, De ne is mondj még semmit, ha az kételyeket támaszt.
Csak azt ne mondjuk soha, hogy soha és örökké. Szerelemben nincs örökbérlet. Ha múlhat, akkor múljon is, de hamar; ne foglalja a helyet, nem érünk rá bizsuzni.
Mi köt össze két embert? A ragaszkodás ahhoz, hogy együtt éljenek. Mi választ el két embert? A ragaszkodás ahhoz, hogy kapcsolatuknak vége van.
A hajdani fiút idézd, Kit sorsa messzi útra vitt: Oltárodra tette szivét, Istenítette bájaid - Szerelmi áldozat...! Kinek? Ó, bűvös, megvető szemek.
Azt reméltem, az idő múlásával könnyebbé válik a teher, hogy felvirrad a nap, amelyen igazából nélküle ébredek, amikor már nem csak fizikailag, de mindenestől eltávolodik tőlem, kivész belőlem; elmúlik rólam, akár egy gyönyörű átok, amely valamennyi borzongató szépsége ellenére mégiscsak átok.
Nézd, kihunyt a lámpafény, Ahogy az utca kockakövén Elgurult üresen egy eldobott szerelem. Kár, hogy szűk lett már a tér, Ennyi emlék a polcra se fér Az éjek hűvösek, s fájnak a reggelek.
- Egy házasság sosem az unalom miatt ér véget, hanem azért, mert az együtt járás alatt olyannak tettetjük magunkat, amilyennek a társunk szeretne, és ez nem tarthat a végtelenségig. - Lehet, hogy nem tettetjük magunkat, csak megváltozunk. - Hisszük, hogy a társunk talán megváltozik, ami újabb oka lehet a válásnak. Nem változunk. Legalábbis úgy nem, ahogy számítana.
A szerelem idővel szeretetté változik. (...) Vagy unalommá, esetleg gyűlölködéssé.
Facebook
Pinterest