Idézetek a kihűlt szerelemről
Szívem szorul a félelemtől S megrendül a kétség alatt, Hogy szeretni csak színpadon tudsz S magadnak élned nem szabad. Hogy szíved e rajongó álmon Csak gúnyolódik, csak nevet... - Még nem érzéd szivem szerelmét, Már itt a vég... Isten veled!...
Te csak repülj, repülj tovább is, Repülj egy hosszú életen, Ne ismerd meg azt a fájdalmat, Melyet szereztél énnekem... De - talán - majd egyszer csalódva Fel fog zokogni jégszived S meg fogod bánni, nagyon bánni, Hogy jégre vittél engemet!...
Érezni az érintést... Annyira hiányzik az érintés, hogy egymásnak ütközünk, csak hogy érezzünk valamit.
A multak álmán, balgaságán Nevetni hogy tudsz, édesem?... Feledheted a régi álmot, De ne gúnyold ki sohasem, Azt az édes, szerelmes álmot, Melyből az élet felriaszt, Ne hidd, hogy a szemedre hányják, Hiszen csak álmodtuk mi azt!...
Ragyogó, sugáros Énnekem itt minden, Pedig, ki szeressen, Tudom jól, hogy nincsen... Ide köt, ide fűz Lelkem régi álma: - Bearanyoz mindent Legelső szerelmem Leszálló napjának Aranyos sugára, Búcsúzó sugára...
Nagy érzéseinket leváltották az olcsó kis hangulatok. Az veszett el belőlünk, ami emberi. Micsoda hiányérzetek gyötörnek bennünket?!
Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más.
A szerelem, akár a tűz, csak folytonos mozgásban létezhet, s amikor már nem remél, de nem is fél, akkor egyszerre kihuny.
Olyan üresnek éreztem magam, hogy már attól féltem, egyszer csak elvisz a szél. Hogy olyan leszek, mint egy elszabadult héliumos léggömb, ami olyan messzire emelkedik föl, hogy hiába rikító a színe, mégis belevész a levegőébe. (...) Akkor ébredtem rá, miből lesznek azok a kóbor ballonok az égen: a ballon a szerelem, ami kicsúszott a kezünkből.
Kellett nekem, hogy rád akadjak, Kellett, hogy megkedveljelek, Hogy együgyűn mindent bevalljak, S hogy büszkén ne hallgass te meg. Kellett nekem beléd szeretnem, Kellett, hogy meggyötörj, Hogy bálványozzalak szívemben, S hogy te viszonzásul megölj.
Álmom véget ér, felébredek, és sehol nem találom a szerelmemet. Csak a gyengédség marad meg szívemben, és szemem sarkában könnyek.
Úgy érzem, elvesztem a messzeségben, s szívemet ott hagytam a sötétségben. Keresem, ki rabolta el tőlem, de arca csak homály a ködben.
Mese volt, álom, káprázat? Lehet! Megszépítette bús életemet!
Igaz-e, hogy érezlek most is, Amikor messzire vagy tőlem? Mért hagytál el, hogyha kívánsz, Ha bennem lehetsz csak ünneplőben.
Érzések szívbe szorulva, emlékek hevernek szerteszórva. Össze már nem szedhetem, emlék vagyok én is, sosem volt szerelem.
Facebook
Pinterest